Külföld

Az észt parlament terrorista államnak nyilvánította Oroszországot

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. október 18. 14:55

A tallini törvényhozók ellenszavazat nélkül ítélték el Moszkva Ukrajna ellen indított területszerző, népirtó háborúját.

Az észt parlament, a Riigikogu kedden elítélte Moszkva ukrajnai háborúját és Oroszországot terrorista rezsimnek nyilvánította.

A nyilatkozatot 88 igen szavazattal fogadta el az ország 101 fős törvényhozása. Tíz képviselő hiányzott, három pedig tartózkodott.

A parlament Oroszországot terrorista rezsimnek, az Oroszországi Föderációt pedig a terrorizmust támogató országnak nyilvánítja 

– áll a nyilatkozatban.

„Putyin nukleáris támadással fenyegetőző rezsimje Oroszországot a legnagyobb veszélyforrássá tette Európa és a világ békéjére” – fogalmaz a közlemény.

A nyilatkozat szerint a Riigikogu támogatja, hogy az Orosz Föderációt fosszák meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagsági státuszától, és felszólítja az Európai Unió tagállamait, hogy egységesen lépjenek fel az Orosz Föderációval és szövetségesével, Fehéroroszországgal szemben.


Az észt nyilatkozatra azután került sor, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többször is felhívta a nemzetközi közösség államait, hogy nyilvánítsák terrorista államnak Oroszországot. A lett parlament már augusztusban a terrorizmus állami támogatójának nyilvánította Oroszországot, és Moszkvát az ukrán nép elleni célzott népirtással vádolta.

Nyitókép: Riigikogu / Facebook

#Külföld#orosz-ukrán háború#oroszország#észtország#terrorista állam#parlament

Címlapról ajánljuk