Külföld

Bukhat Orbán Viktor szövetségese Olaszországban

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 28. 13:16

A szélsőjobboldali koalíció hiába szerzett többséget, egyik tagjuk, a Matteo Salvini vezette Liga csúfosan leszerepelt. 

Egyre többen követelik az olasz szélsőjobboldali Liga vezetőjének, Matteo Salvininek a lemondását – írta meg a The Guardian. A párt szövetségben indult a Giorga Meloni vezette szélsőjobboldali Olasz Testvérekkel és Silvio Berlusconi Forza Italiájával és együtt magabiztos győzelmet arattak a baloldal felett. Csakhogy, míg Salvini Ligája a legutóbbi választáson 17,4 százalékot szerzett, addig most mindössze 8,8-at úgy, hogy 2019-ben még 40 százalékon is állt a közvélemény-kutatásokban.

„Itt az ideje egy új vezetőnek” – írta Roberto Maroni, a Liga korábbi vezetője és volt lombardiai kormányzó az Il Foglio című napilapban. „A Liga Salvini vezette korszakának vége” – egy másik korábbi Liga-vezető.

Úgy tűnik, ezt Meloni is érzi, ugyanis a hírek szerint nem lesz újra belügyminiszter a kormányban. Az Olasz Testvérek vezetője ugyanis a Liga csökkenő támogatottsága miatt ezt a tárcát saját pártjánál tartaná, és az egykor népszerű Ligára csak kevésbé jelentős minisztériumok vezetését bízná.

Nyitókép: Stiller Ákos / Bloomberg via Getty Images

#Külföld#matteo salvini#liga#olaszország#választás

Címlapról ajánljuk