Külföld

Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára: II. Erzsébet csaknem száz dossziéban szerepel említés szintjén

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 9. 10:30

A királynő minden nap kapott a kormánytól egy piros dobozt, tele információkkal.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának Facebook-oldala egy Erzsébet királynőről szóló emlékposztban azt írja, hogy a brit uralkodó rendszeresen kapott titkosszolgálati jelentéseket is.

A királynő 2020-ban az Mi5 londoni központjában, vagyis a brit kémelhárításnál járt. Az információt már csak a találkozó után közölték a nyilvánossággal. Az uralkodó találkozott az igazgatóval, tartott egy beszédet, és az intézmény múzeumában lévő kiállításokat is megtekintette.

A királynő ezen kívül egy úgynevezett privát tájékoztatáson is részt vett a London központjában található Thames House-ban berendezkedett nemzetbiztonsági szolgálat igazgatójával, Sir Andrew Parkerrel. A királynő híres piros dobozába, amelyet a kormánytól kap minden nap, rendszeresen kerül jelentés a titkosszolgálattól is.

olvasható a posztban.

A találkozóról ennél többet nem lehet tudni, de a királynő később közölte beszédéből kiderül, hogy az MI-5-nál dolgozók fáradhatatlan erőfeszítéseit méltatta. A királynő beszédében megemlítette, hogy mindig elámul azon a kitartáson, amellyel a kémszolgálat munkatársai végzik munkájukat.

Hozzátették: levéltárukban közel 100 dossziéban szerepel II. Erzsébet, de csupán említés szintjén. 


Nyitókép: Kirsty O'Connor / WPA Pool / Getty Images

#Külföld#erzsébet királynő#titkosszolgálatok#levéltár

Címlapról ajánljuk