Az izraeli birkózóedző még egy terroristát kiütött, mielőtt agyonlőtték – 50 éve történt a vérengzésbe torkollott müncheni túszdráma

A támadás előtti estén az izraeli csapat egy színházi programon vett részt, a sportolókat elkísérték a családtagjaik is. A Hegedűs a háztetőn című előadás után egy közös vacsorán vettek részt, majd elindultak a szállásukra. A delegációt vezető Shmuel Lalkint arra kérte a fia, hogy ő is hadd aludjon az olimpiai faluban, mert barátságot kötött Yossef Romano birkózóval.

Lalkin nemet mondott, és ezzel valószínűleg megmentette a gyermeke életét, mivel másnap hajnalban palesztin fegyveresek törtek be a Conolly utca 31. szám alatt található szállásra.

A palesztin fegyveres szervezet, a Fekete Szeptember nyolc terroristát juttatott Nyugat-Németországba. A jelentések szerint voltak olyan német szervezeti egységek, amelyek tudomást szereztek arról, hogy a palesztinok támadást terveznek végrehajtani az olimpiai falu ellen, de a rendőrséghez ez az információ már nem jutott el. Szeptember 5-én, hajnali fél 5-kor AKM gépkarabélyokkal, Tokarev-pisztolyokkal és gránátokkal megtöltött táskákkal a kerítésen átmászva jutottak be. Bár ezt a német hatóságok sokáig tagadták, tudni lehet, hogy a szervezésben német neonácik is segítették a terroristákat. A fegyveresek megtalálták az izraeli csapat szálláshelyét, ahova betörtek. A zajra Yossef Gutfreund birkózóbíró kelt fel elsőnek: amikor megnézte, ki próbálja rájuk törni az ajtót, fegyverekkel találta szemben magát.

Gutfreund megpróbálta visszatartani a támadókat, és közben ordítva figyelmeztette a többieket, hogy meneküljenek. Tuvia Szokolovszki súlyemelő ennek köszönhetően maradt életben. A palesztinok az egyes apartmanba törtek be először, ahol Gutfeund mellett Moshe Weinberg birkózóedző is szembeszállt a támadókkal. Weinbergnek megsebesítették az arcát, majd arra kényszerítették, mutassa meg, hol laknak a csapattársai.

Az edző a kettes apartman mellett elvezette a terroristákat, mondván, ott nem izraeliek laknak. Weinberg hazudott, és szándékosan a hármas szállásra vitte a fegyvereseket, mert ott laktak a birkózók és a súlyemelők.

Az edző valószínűleg úgy gondolta, hogy erős fizikumú csapattársainak nagyobb esélye lesz legyűrni a támadókat. Weinberg terve félig sikerült, egy terroristát sikerült eszméletlenre vernie, egy másikat pedig késsel sebesített meg. Weinbergnek segített Yossef Romano súlyemelő is, de a terroristák végül mindkettejüket agyonlőtték. A New York Times 2015-ös riportjában addig nem ismert részletek derültek ki a támadásról. Az írás szerint a palesztinok olyan dühösek voltak a velük szembeszegülő Romanóra, hogy miután lelőtték, a testét meg is csonkították, egészen pontosan kasztrálták. A fegyveresekre összesen kilenc túsz maradt.

• Ze'ev Friedman súlyemelő,
• David Berger súlyemelő,
• Yakov Springer súlyemelő bíró,
• Eliezer Halfin birkózó,
• Yossef Gutfreund birkózóbíró,
• Kehat Shorr sportlövő edző,
• Mark Slavin birkózó,
• Andre Spitzer vívóedző,
• Amitzur Shapira atlétikaedző.

A támadásról úgy értesültek a hatóságok, hogy a holokausztot is túlélő, magyar származású belgrádi zsidó, Shaul Ladany sportgyalogló Gutfreund kiabálása után megszökött, és értesítette a közelben lakó amerikaiakat. Ladany a kettes apartmanban lakott Henry Hershkowitz és Zelig Shtroch sportlövészekkel, valamint Dan Alon és Yehuda Weisenstein vívókkal. Shmuel Lalkin és két csapatorvos elrejtőzött, majd később megszöktek az elfoglalt szállásról.

A támadók a jelentések szerint libanoni, szíriai és jordániai menekülttáborokból származó palesztinok voltak, egyiküket Luttif Afifként azonosították.

A túszejtők 234 Izraelben bebörtönzött palesztin szabadon engedését akarták elérni fogolycsere keretében. Miután a túszokat megkötözték és megverték, kidobták Weinberg holttestét a szállás bejárata elé, hogy jelezzék az elszántságukat. Az izraeli kormány rögtön közbe akart avatkozni, az ő álláspontjuk az volt, hogy nem tárgyalnak terroristákkal, mivel az egyezkedés ösztönzőleg hatna más szélsőséges csoportokra is, hogy kövessenek el hasonló merényleteket. Az akkori német kancellár, Willy Brandt és a belügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher elutasították Izrael felajánlását, hogy különleges egységet küldjenek Münchenbe. Bruno Merk bajor belügyminiszter és Manfred Schreiber müncheni rendőrfőnök sokáig tagadták, hogy az izraeli kormány valaha is ilyen ajánlatot tett volna.

A túszejtés rendkívül nehéz politikai helyzetet teremtett a második világháború után Nyugat-Németország számára, tekintve, hogy a túszok zsidók voltak. 

Sajtóértesülések szerint a németek bármeddig elmentek volna, hogy élve kihozzák az izraeli csapat tagjait. Anneliese Graes esseni főnyomozó mellett Manfred Schreiber és Bruno Merk is közvetlenül tárgyalt a terroristákkal, de ők az ajánlatra csak azt felelték: semmit nem jelent nekik a pénz. A tárgyalásokon egyiptomi közreműködéssel annyit sikerült elérni, hogy a magát Issának nevező Luttif Afif ötször is meghosszabbítsa az előzetesen megadott ultimátumot.

Az olimpiai faluban közben a sportolók élték az életüket, sokan nem is tudták, mi történt, amíg az első áldozat meggyilkolása után 12 órával fel nem függesztették az eseményt.

Másnap délután fél 5-kor egy 38 főből álló osztagot küldtek ki a helyszínre, akik melegítőbe öltözve próbálták megközelíteni az túszejtőket. Kiderült, hogy a csapat hivatásos határőrökből állt, sokuknak nem volt éles tapasztalatuk. A terv az volt, hogy a szellőzőkön keresztül közelítik meg a terroristákat, és megölik őket.

A németek hatalmasat hibáztak, amikor engedték, hogy a német állami tévé élőben közvetítése az eseményeket, az adást ugyanis a túszejtők is fogták, így minden behatolási kísérletről előre értesültek.

A túszejtés egy pontján a németek azt követelték, hogy hadd beszélhessenek a foglyokkal. Ennek a palesztinok eleget is tettek, Andre Spitzer vívóedző, aki folyékonyan beszélt németül, és Kehat Shorr lövészedző, az izraeli delegáció rangidős tagja az ostromlott épület második emeleti ablakánál állva beszélhettek, de közben fegyvert fogtak rájuk. Mikor Spitzer megpróbált válaszolni egy kérdésre, egy fegyvertussal megütögették, mindez kamerák előtt történt. Később Hans-Dietrich Genschert és Walter Trögert, az olimpiai falu polgármesterét rövid időre beengedték a lakásokba, hogy beszélhessenek a túszokkal. Tröger arról beszélt, hogy nagyon meghatotta az a méltóság, amellyel az izraeliek viselték a pokoli helyzetet.

A tárgyalások végül eredményre vezettek. A túszejtők kiharcolták, hogy őket és túszaikat repülőgépen egy arab országba szállítsák. Éjszaka fél tizenegykor helikopterrel a fürstenfeldbrucki NATO-repülőtérre vitték a csoportot, ahol mesterlövészek várták őket. A reptéren egy Boeing 747-es várta a terroristákat és a túszokat, a fedélzetén álruhás rendőrök voltak. A reptéren káosz alakult ki, a rendőrök idő előtt elhagyták a repülőt, és ezt az irányítással nem közölték. A mesterlövészek egyedül maradtak a célpontokkal, a feszült helyzetben pedig célt tévesztettek. Utólag kiderült, hogy a lövészeknél nem volt megfelelő felszerelés, sorozatlövőkkel küldték fel őket a tetőkre, ráadásul fel sem készítették őket rendesen az akcióra. A lövöldözésben valamennyi túsz meghalt, és egy német rendőr is az életét vesztette. Öt terroristát lőttek le, hárman pedig megsebesültek, őket elfogták a rendőrök.

A túszok holttestét Izraelbe szállították, az öt terroristáét pedig Líbiába, ahol dísztemetést kaptak.

Az első hírek arról szóltak, hogy az akció sikerrel járt, és csak másnap derült ki, hogy tragédia történt, a kudarcba fulladt akció során az összes izraeli sportoló meghalt.

Az olimpiát az eset miatt mindössze egyetlen napra függesztették fel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Avery Brundage beszédet tartott, amelyben feltűnően keveset beszélt a meghalt sportolókról. Brundage beszéde sokaknak az azóta híressé vált mondatáról maradt meg:

A játékoknak folytatódniuk kell.

– mondta a NOB elnöke.

Az életben maradt túszejtők egy müncheni börtönbe kerültek, ahonnan a következő hónapban ki is szabadultak. A Fekete Szeptember fegyveresei eltérítettek egy Lufthansa-járatot, és azzal fenyegették a német államot, hogy merényletet hajtanak vele végre, ha nem engedik el a müncheni mészárlás miatt bebörtönzött palesztinokat. A németek másodjára is engedtek a terroristáknak, így három túlélő hazatérhetett, ahol hősként fogadták őket.

Bár az izraeli állam soha nem ismerte el hivatalosan, de elindítottak egy titkos programot, amelynek keretében a Moszad megkereste és meggyilkolta azokat, akiknek bármilyen szerepük volt a müncheni támadásban. Egyes források szerint a megtorlásnak olyanok is áldozatul estek, akiknek nem volt közük a Fekete Szeptember merényletéhez.

Az áldozatok családtagjai sokáig nem jutottak semmilyen információhoz arra vonatkozóan, hogy a szeretteiknek mit kellett átélniük. A német állam végül a kilencvenes évek elején nyilvánosságra hozott egy több mint százoldalas dokumentumot, amelyből kiderült, hogy a foglyokat megkínozták, több csontjukat is eltörték. Az elsőként megölt izraeliek maradványairól fotókat is készítettek, ezeket a képeket az áldozatok özvegyei a New York Times rendelkezésére bocsátották, de a lap vezetősége úgy döntött, hogy azok túl durvák, így nem közlik őket.

A Fókusznak magyar sportolók mesélték el, mit éltek át a müncheni olimpián:

Nyitókép: dpa / picture alliance / Getty Images