Külföld

Lelőttek egy férfit igazoltatás közben Franciaországban, őrizetbe vették a rendőrt

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 30. 13:53

Az áldozat a torkán sérült meg és nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.

Lelőttek egy férfit rendőrök igazoltatás közben keddre virradóra az észak-franciaországi Neuville-en-Ferrain településnél – közölték rendőrségi források az AFP hírügynökséggel. A tájékoztatás szerint az eset éjjel 3 órakor történt a belga határ mentén található településnél.

A rendőrök elmondása szerint egy férfi gépkocsijával elgázolt egy rendőrt, amikor megpróbált az igazoltatás elöl elmenekülni. 

Emiatt a volán mögött ülő férfira lőttek, aki a torkán sérült meg, és nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.

Az első rendőrségi vizsgálatok megállapították, hogy a járőröző rendőrök egy járdán parkoló gépkocsit szerettek volna igazoltatni, amelynek minden lámpája égett.

„Amikor a rendőri csapat megkezdte a hamis rendszertáblával rendelkező gépkocsi utasainak igazoltatását, a gyanús jármű sofőrje hirtelen gázt adott, hogy elmeneküljön” – közölte az illetékes lille-i ügyész a francia sajtóval. 

Az egyik rendőrnek sikerült kinyitnia a vezetőülés ajtaját azért, hogy kirántsa a menekülő sofőrt, és közben egyszer rá is lőtt. 

A jármű 23 éves sofőrje a helyszínen életét vesztette – tette hozzá az ügyész.

Rendőrségi források szerint az áldozatnak volt már korábban dolga a rendőrséggel. Az ügyben a helyi rendőrség indított vizsgálatot, és a rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN is vizsgálja a halálestet pontos körülményeit.

„Ellenállás tanúsítása igazoltatás során sajnos mindennapossá vált a rendőrök számára, akik egyre inkább veszélyben érzik az életüket. Sajnos tragédia, amikor egy ember meghal, és most is ez történt” – hangsúlyozta az Alliance jobboldali rendőrszakszervezet.

A gépkocsi utasát járműlopás gyanúja, valamint igazoltatás során tanúsított ellenállás miatt őrizetbe vették. A fegyverét használó rendőrt szintén őrizetbe vették.

Nyitókép: Getty Images

#Külföld#rendőr#igazoltatás#lövés

Címlapról ajánljuk