Egy elmegyógyintézetben azzal szórakozott az egyik ápoló, hogy kopogott egy paranoiás beteg ajtaján, majd elbújt
2022. augusztus 10. 10:23
Állítólag egyszer azt is mondta neki, nem fogsz kijutni soha az intézményből.
Egy edinburgh-i mentálhigiénés központban dolgozó ápoló ellen vizsgálatot indítottak, mert szándékosan bekopogott egy paranoiával küzdő beteg ajtaján, majd elbújt. Douglas Masson, a Royal Edinburgh Kórházban dolgozott 2019-ben, amikor egy olyan beteggel szórakozott, aki súlyos mentális problémákkal küzdött – írja a helyi sajtó.
A beteg, akinek a nevét érthető okokból nem hozták nyilvánosságra, több problémával is küzdött, az egyik ilyen a paranoiás tévképzet volt.
A beteg már két éve állt kórházi kezelés alatt, mikor Masson elkezdett vele bújócskázni. A vizsgálat szerint a 30 éve praktizáló mentálhigiénés szakápoló „pszichológiai és/vagy érzelmi károsodás” kockázatának tette ki a páciensét. Masson a tárgyalás előtt állítólag azt mondta a betegnek, hogy
nem fogsz kijutni innen, tévedésben vagy.
Ezt a vádat azonban soha nem sikerült bebizonyítani, mivel a páciens bizonyítékait „homályosnak és következetlennek” találták.
A férfi az elmarasztaló ítélet után elnézést kért a betegtől és elkezdett egy képzést, hogy többet ne fordulhasson elő hasonló. A vizsgálóbizottság indoklása szerint Masson-nek tudnia kellett volna, hogy a beteg sebezhető.
Ön tapasztalt mentálhigiénés ápoló volt, és ismerte a beteget és a különleges gondozási szükségleteit.
– írják.
Mivel Masson őszinte megbánást tanúsított, így csak két évre tiltották el az ápolói tevékenység gyakorlásától, ami a gyakorlatban úgy működik, hogy bármilyen munkahelyre is jelentkezik az elkövetkező két évben, mindenhol értesítenie kell a munkáltatót, hogy a szakmai bizottság alkalmatlannak találta a munkakörre.
Nyitókép: illusztráció / Getty Images