Külföld

32 év után először hajtottak végre halálbüntetést Mianmarban

rtl.hurtl.hu

2022. július 25. 11:17

Ellenzékieket végeztek ki.

A börtönben tartott ellenzékieket terrorizmus miatt ítélték el, és akasztással végezték ki őket vasárnap közölte az MTI a Global New Light of Myanmar című állami napilapra hivatkozva. Az országot irányító junta rövid közleményben erősítette meg a kivégzések tényét.

Az ország katonai vezetése már június elején bejelentette, hogy egy előre meg nem határozott időpontban halálbüntetés vár a négy elítéltre, miután fellebbezésüket elutasították.

A nemzetközi közösség kifogásolta az ítéleteket, rámutatva, hogy az eljárások katonai bíróság előtt és zárt ajtók mögött zajlottak. Zav Min Tun, a junta szóvivője szerint indokolt volt a halálbüntetés, mert az elítéltek legalább ötven civillel végeztek.

Mianmarban legutóbb 32 éve, 1990-ben hajtottak végre halálbüntetést.

Manny Maung jogvédő elmondta, hogy az ellenzékiek hirtelen kivégzéséről családjaik is csak utólag értesültek a médiából. Az aktivista felszólította a nemzetközi közösséget, hogy azonnal hozzon intézkedéseket a mianmari katonai vezetéssel szemben.

A 41 éves képviselő, Phjo Zeja Thav, valamint az 53 éves aktivista, Kjav Min Ju néhány nappal korábban online felvehette a kapcsolatot családjával – tájékoztatott a helyi média. Kjav Min Ju egyik hozzátartozója elmondta: bíztak benne, hogy egyelőre nem hajtják végre az ítéletet. Kjav Min Ju 1988 óta harcolt a demokráciáért, és több mint húsz évet töltött börtönben. Phjo Zeja Thav rapperből lett képviselővé, és a puccsal eltávolított előző vezető, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí szövetségesévé.

A mianmari katonai vezetés több tucat aktivistát ítélt halálra, akik tiltakoztak a hadsereg tavalyi hatalomátvétele ellen.

Mianmarban a hadsereg tavaly február elsején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, letartóztatta az országot de facto vezető Aung Szan Szú Kjít és az általa vezetett Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) kormánypárt számos politikusát. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a 2020. novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan az NLD nyerte.

Nyitókép: utcakép Mianmarban; illusztráció / Getty Images

#Külföld#ellenzék#kivégzés#mianmar#akasztás

Címlapról ajánljuk