Külföld

Videó: Lelőtték Japán volt miniszterelnökét

rtl.hurtl.hu

2022. július 8. 6:16

Az egykori kormányfő összeesett, miután jelentések szerint lövések dördültek beszéde közben.

Helyi jelentések szerint újra kellett éleszteni a volt japán miniszterelnököt, miután összeesett a beszéde közben, nem sokkal azután, hogy lövéseket lehetett hallani. Egy, a helyszínen készült videón látni a támadás utáni pillanatokat.


Ezen a másik felvételen pedig úgy tűni, mintha éppen az egykori miniszterelnök életéért küzdenének.


Az NHK, japán közszolgálati tévé szerint Shinzora hátulról lőttek rá, legalább kétszer. Az első után hátrafelé botlott, majd a másodiktól a földre zuhant. Szemtanúk azt állították, hogy ezután vérezni látták az egykori kormányfő mellkasát.


A feltételezett támadó egy 41 éves férfi, Nara városából, ahol Shinzo éppen a beszédét tartotta. Helyi beszámolók szerint nem próbált meg elmenekülni a helyszínről, amikor elfogták. Mindössze pár méterre volt Abe Shinzótól, amikor rálőtt, de hogy pontosan milyen fegyvert használt, arról ellentmondásos információ vannak. Egy, állítólag a helyszínen készült videón mintha pisztolyt lehetne látni a kezében, mások puskáról számoltak be. A támadás okai egyelőre nem ismertek.

Abe Shinzo a japán történelem leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke volt, 2012 és 2020 között vezette a világ harmadik legnagyobb gazdaságát. Két évvel ezelőtt egészségi állapota miatt mondott le.

Nyitókép: Abe Shinzo lemondási beszéde közben 2020-ban – Fotó: Franck Robichon – Pool/Getty Images

#Külföld#japán#abe shinzo#miniszterelnök#lövés#ma

Címlapról ajánljuk