Boris Johnson bejelentette a lemondását
2022. július 7. 14:45
Az elmúlt napokban sorra mondtak le kormánya tagjai a botrányok miatt tarthatatlan helyzet miatt.
Csütörtökön, magyar idő szerint fél kettőkor az Egyesült Királyság miniszterelnöke személyesen jelentette be, hogy lemond pártvezetői pozíciójáról. Ez egyben miniszterelnöki lemondását is jelenti.
Boris Johnson a Downing 10 előtt tartott tájékoztatóján elmondta, hogy bár kötelességének érezte, hogy folytassa munkáját, amire a 2019-es választásokon kapott nagy többséggel felhatalmazást, tudja, hogy nem állhat útjába egy új pártvezető és egy új kormányfő kiválasztásának.
Johnson bejelentette, hogy a kormány működőképességének fenntartása érdekében a csütörtök délelőttöt új kabinettagok kijelölésével töltötte. A jövő héten sor kerül a lemondásával kapcsolatos menetrend kijelölésére, a brit konzervatív párt új vezetőjének megválasztására.
Johnson büszkének mondta magát mindarra, amit elért, és kifejezte fájdalmát, amiért nem tölthette ki teljes hivatali idejét. Fontos eredményeként említette a brexit megvalósítását, hogy átkormányozta az országot a világjárvány legnehezebb időszakain, és hogy határozottan kiállt Ukrajna mellett az Oroszországgal vívott honvédő háborújában.
Johnson vesztét a kormánya körüli sorozatos botrányok okozták, leginkább az, hogy a miniszterelnöki rezidencián és hivatalban a legsúlyosabb járványügyi korlátozások idején is folyamatosan partikat tartottak. Júniusban Johnson szűken, de túlélt egy ezek miatti bizalmi szavazást. Aztán következett az újabb botrány, amikor kiderült, hogy Chris Pincher, a konzervatívok egyik frakcióvezető-helyettese a múlt héten részegen fogdosott több férfit is a konzervatív párt egy zártkörű eseményén. Pincher lemondott, kiderült azonban, hogy a miniszterelnök tudhatott a férfi elleni korábbi zaklatási vádakról.
Két napja tartott az ostrom
Johnson kormányából pár nap alatt több mint negyvenen mondtak le, köztük miniszterek. Az egészségügyi és pénzügyi tárca vezetőinek keddi lemondása lavinát indított el. Johnson elbocsátotta Michael Gove befolyásos önkormányzati minisztert, aki sajtóértesülések szerint már korábban jelezte a brit kormányfőnek, hogy távoznia kellene. Szerda este Simon Hart walesi államtitkár is csatlakozott a lemondókhoz. Számos konzervatív törvényhozó megkérdőjelezte Boris Johnson kormányzóképességét és nyíltan lázadni kezdett ellene.
Szerda este az angol és walesi főügyész, Suella Braverman is lemondásra szólította fel Johnsont, és ő lett az első kabinetminiszter, aki kijelentette, hogy indulna a Konzervatív Párt vezetéséért folyó versenyben.
Szerdán több miniszter a Downing Street 10-be ment, hogy közölje Johnsonnal, távoznia kell. Az egyikük arra próbálta rávenni, hogy inkább méltóságteljesen, saját menetrendje szerint távozzon, mintsem újabb bizalmi szavazással kelljen szembenéznie. Megjelent a Downing 10-ben Priti Patel belügyminiszter, és Anne-Marie Trevelyan kereskedelmi miniszter is. Boris Johnson közben folyamatosan próbálkozott új kormánytagok kijelölésével, például új oktatási minisztert nevezett ki Michelle Donelan személyében, de ő alig 36 órát töltött el ebben a tisztségben, majd bejelentette távozását.
A kormányfő szerdán még dacolt a lemondását követelőkkel, csütörtök már arról érkeztek a hírek, hogy lemond pártelnöki tisztségéről, de nyáron még marad kormányfői hivatalában. Ez utóbbit a toryk jelentős többsége elfogadhatatlannak nevezte.
Nyitókép: Chris J. Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images