Külföld

Hiába kérik, nem hajlandó lemondani Boris Johnson

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. július 7. 9:28

A sorozatos botrányok miatt fellázadt a brit miniszterelnök ellen a saját pártja és kormánya, de ő még dacol velük.

Nem adta be derekát szerdán Boris Johnson, kitartóan dacolt a lemondását követelő minisztereivel és ellenállt a kormányzó Konzervatív Párton belül egyre erősödő nyomásnak, jelentette a Reuters.

A brit miniszterelnök kijelentette, hogy ellenáll minden olyan kísérletnek, amely a sorozatos botrányok miatti leváltására irányul.

Johnson kormányából pár nap alatt több mint negyvenen mondtak le, köztük miniszterek. Az egészségügyi és pénzügyi tárca vezetőinek keddi lemondása lavinát indított el. Johnson elbocsátotta Michael Gove befolyásos önkormányzati minisztert, aki sajtóértesülések szerint már korábban jelezte a brit kormányfőnek, hogy távoznia kellene. Szerda este Simon Hart walesi államtitkár is csatlakozott a lemondókhoz. Számos konzervatív törvényhozó megkérdőjelezte Boris Johnson kormányzóképességét és nyíltan lázadni kezdett ellene.

Szerda este az angol és walesi főügyész, Suella Braverman is lemondásra szólította fel Johnsont, és ő lett az első kabinetminiszter, aki kijelentette, hogy indulna a Konzervatív Párt vezetéséért folyó versenyben.

Szerdán több miniszter a Downing Street 10-be ment, hogy közölje Johnsonnal, távoznia kell. Az egyikük arra próbálta rávenni, hogy inkább méltóságteljesen, saját menetrendje szerint távozzon, mintsem újabb bizalmi szavazással kelljen szembenéznie. Sok törvényhozó szerint most már csak az a kérdés, hogy mikor, és nem az, hogy kell-e mennie.

Johnson kormányát folyamatosan, hónapok óta botrányok tépázzák. Az egyik legsúlyosabb közülük, hogy a koronavírus-lezárások idején a miniszterelnöki rezidencián és irodában folyamatosan partik zajlottak, emiatt elmarasztaló jelentés született, amely szerint megszegték a szigorú járványügyi szabályokat, és a rendőrség is megbírságolta.

Harcra kész

A lemondását követelő hangok ellenére Johnson jókedvű, készen áll a harcra – legalábbis erről számolt be James Duddridge, Johnson tanácsadója a Sky Newsnak.

Duddridge elmondta, hogy Johnson és az újonnan kinevezett pénzügyminiszter, Nadhim Zahawi a jövő héten új közös gazdasági tervet fog kidolgozni, amely adócsökkentéseket is tartalmazna.

Korábban Johnson egy parlamenti bizottságnak úgy nyilatkozott, hogy

Nem fogok lemondani, és őszintén szólva az utolsó dolog, amire az országnak szüksége van, az egy választás.

Johnson arra hivatkozott, hogy nagy többséggel nyerte meg a 2019-es országos választásokat, és nem lenne felelősségteljes, ha az életszínvonal-válság és az európai háború közepette távozna a posztjáról.

Johnson azt nem volt hajlandó elárulni, hogy megpróbálna-e a székében maradni akkor is, ha elveszítene egy újabb bizalmi szavazást. Erre a jövő héten kerülhet sor, ha beleegyeznek a párt szabályainak megváltoztatásába, amelyek évente csak egy ilyen kihívást tesznek lehetővé. Júniusban Johnson szűken, de túlélt egy hasonló szavazást.

A miniszterelnök téved, ha azt hiszi, hogy az összeomlott parlamenti támogatás ellenére is kitarthat

– mondta egy névtelenséget kérő magas rangú konzervatív képviselő.

Kínos helyzetbe hozza a Konzervatív Pártot, és lenézi a választókat.

Nadine Dories kulturális miniszter azonban azt mondta, hogy Johnson mögött áll, és arra a kérdésre, hogy mások is támogatják-e még, azt válaszolta: „Igen, határozottan”.

Nyitókép: Vudi Xhymshiti/Anadolu Agency via Getty Images

 

#Külföld#egyesült királyság#boris johnson#lemondás#miniszterelnök#kormányválság

Címlapról ajánljuk