Külföld

Bíró tiltotta el az abortusztól a megerőszakolt 11 éves kislányt Brazíliában

rtl.hurtl.hu

2022. június 22. 20:13

A felháborodás nyomán a bíró ellen vizsgálat indult.

Komoly felháborodást keltett Brazíliában, hogy egy bíró eltiltotta az abortusztól azt a 11 éves kislányt, aki nemi erőszak miatt esett teherbe. A bíró ellen vizsgálat indult.

Az nem ismert, hogy a nemi erőszakot ki követte el, de azt lehet tudni róla, hogy a gyermek otthonában történt. Miután megállapították, hogy terhes, kórházba vitték, ahol arra hivatkozva nem végezték el rajta az abortuszt, hogy a terhesség már több mint 22 hete tart, márpedig a kórház szabályzata szerint húsz héten túl csak bírósági végzéssel hajthatnak végre terhességmegszakítást. Így került az ügy bíróságra, ahol a bíró arra hivatkozva tagadta meg az engedélyt, hogy azzal a megszületendő gyermeket ítélné halálra.

Az abortusz Brazíliában alapvetően illegális. A nőkre, akiken elvégzik, és az orvosokra is több évnyi börtön szabható ki érte. A nemi erőszak áldozatai számára azonban engedélyezett, és olyan esetekben is, amikor a terhesség az anya életét veszélyezteti. A brazil médiában megszólaló szakértők szerint sem a kórház magatartásának, sem a bíró döntésének nincs jogi alapja.

Múlt héten Bolíviában egy 12 éves kislánynak, akit a nagyapja erőszakolt meg, császármetszéssel kellett megszülnie gyermekét a terhesség 29. hetében, miután arra hivatkozva tagadták meg tőle az abortuszt, hogy azt csak a 22. hétig lehet elvégezni. A koraszülött gyermek életét vesztette.

Nyitókép (archív): Dario Oliveira/NurPhoto via Getty Images

#Külföld#abortusz#brazília#nemi erőszak#nők jogai#gyermekek jogai

Címlapról ajánljuk