Külföld

Exit poll: Emmanuel Macron pártkoalíciója nyerte a választást Franciaországban

rtl.hurtl.hu

2022. június 19. 21:04

Az elnökhöz hű pártok azonban nem szereztek többséget a nemzetgyűlésben.

Emmanuel Macron francia elnök pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! elnevezésű koalíciója az élen végzett a francia törvényhozási választások második fordulójában, de elvesztette az abszolút többséget a nemzetgyűlésben - derült ki az urnazáráskor ismertetett, becslésen alapuló exit poll eredményekből, amelyeket vasárnap este tett közzé a francia sajtó.

A részvétel alacsonyabb volt, mint az egy héttel ezelőtti első fordulóban, alig 46 százalékos. A francia köztévé és rádió számára készült Ipsos-Sopra Steria közvélemény-kutatóintézet mandátumbecslése szerint a kormánypárt a következő öt évben 224 helyre számíthat az 577 fős nemzetgyűlésben, ahol eddig 345 képviselővel rendelkezett.

Az abszolút többséghez azonban 289 szavazat szükséges, így Macron koalíciója ezen eredmények alapján kisebbségbe került.

A kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali összefogás (NUPES) végezett a második helyen, s 149 helyet szerezhetett meg.

A szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés 89 képviselővel 1986 után először ismét önálló frakciót alakíthat, míg a negyedik helyen végzett konzervatív Köztársaságiaknak 78 fős csoportja lehet az új nemzetgyűlésben a felmérés szerint.

Nyitókép: Getty Images

#Külföld#franciaország#parlamenti választás

Címlapról ajánljuk