Külföld

Szijjártó elmondta, mit gondol a kormány a globális minimumadóról

rtl.hurtl.hu

2022. június 15. 10:26

Nem lelkesek. 

A magyar kormány nem lelkes a globális minimumadó ötletétől főleg nem annak jelenlegi formájában, pláne nem a jelenlegi körülmények között – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel a Facebook-oldalán. Ezt közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, akivel kedd este beszélt telefonon.

Szijjártó közölte, hogy „az európai gazdaság nagyon komoly kihívásokkal néz szembe a háború miatt”, és most „végzetesek lehetnek” a termelő vállalatokat sújtó újabb adóterhek. A külügyminiszter hozzátette, hogy a globális minimumadó bevezetésével „egy mélyütést kapna az európai versenyképesség, amit jobb lenne elkerülni”.

Szijjártó kiemelte, hogy „udvarias emberek az amerikaiak, ez tegnap este is bebizonyosodott, mert” Blinken pár másodperccel azután hívta fel, hogy véget ért az angol és a magyar labdarúgó-válogatott mérkőzése.

A magyar kormány egy évvel korábban „abszurdnak” nevezte a globális minimunadó bevezetését, amit akkor a világ több mint 130 országa támogatott. Egy szakértő az RTL Híradónak akkor azt mondta, arra számít, hogy a megállapodásból végül Magyarország sem marad ki.


2021 októberében pedig a G20-as országok a globális minimunadó bevezetéséről döntöttek: 2023-tól minden nagyvállalatot 15 százalékos adó megfizetésére köteleznének. 


Nyitókép: Szijjártó Péter egy csehországi sajtótájékoztatón, 2022 áprilisában. Fotó: Tomas Tkacik/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

#Külföld#szijjártó péter#globális minimumadó

Címlapról ajánljuk