Külföld

A NATO légtérellenőrző rendszerét tesztelhette az engedély nélkül repülő, rejtélyes kisgép hat országban

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2022. június 10. 17:03

Elképzelhető, hogy oroszok vették meg néhány nappal ezelőtt egy litván tartalékos katonától azt a gépet, amivel aztán hat NATO-tagállam, köztük hazánk légterébe is berepültek. A légtérsértő repülésnek köze lehet az ukrajnai háborúhoz.

Újabb részletek derültek ki péntekre a szerdán hét országon is átrepülő litván kisgép útjáról, amiről nemrég írtuk meg, hogy megtalálták üresen egy kis bolgár repülőtéren.

A gép feltehetően a litvániai Panevėžys repülőteréről indult, és a bulgáriai Buhovciban találták meg. A két település légvonalban nagyjából 1600 kilométerre található egymástól. A hírek alapján a pilóta átrepült Lengyelországon, Szlovákián, majd nagyjából Encs térségében lépett be a magyar légtérbe. Hajdúszoboszlón leszállt tankolni, majd Nagyvárad közelében repült be Románia fölé. Bulgáriába Vidin térségében repült be, onnan kelet felé haladt tovább, hogy végül Buhovciban landoljon. Ez a táv nagyjából kétezer kilométer, az alábbi térképen megpróbáltuk a repülési útvonalat rekonstruálni:

A NATO légtérellenőrző rendszerét tesztelhette a litván légtérsértő kisgép
Az útvonal nagyjából ez volt

Nem tudják, hogy ki vette meg a gépet

A LY-LOO lajstromjelű, Piper PA-23-250 Aztec típusú repülőgépre egy utoljára 2022. január 30-án módosított hirdetésben kerestek vevőt a PlaneCheck nevű oldalon

A hirdetés feladója Bronius Zaronskis. A litván férfi Panevėžys városában lakik, a repülőgép bázisa is az itteni repülőtér (volt). Bronius Zaronskis nem ismeretlen litván repülős körökben, több cikkben is előfordul a neve. Bronius Zaronskis katona, százados, a Litván Fegyveres Erők Tartalékos Katonák Szövetségének Panevėžys kerületi kirendeltségének parancsnoka, egyben a Nida Air Park repülőtér (Nidos Oro Parkas) igazgatója. Zaronskis Facebook-oldalán jelenleg is megtalálható a repülőgép fotója:


Írásban kerestük Bronius Zaronskist, de nem reagált üzeneteinkre, a hirdetésben megadott telefonszámon jelenleg nem elérhető. 

Ugyancsak megkerestük a Nidos Oro Parkas repülőteret (aminek Bronius Zaronskis a vezetője) és a Panevėžio aeroklubas repülős sportklubot is (ahol a gépet mostanáig tárolták), hogy tájékoztatást kérjünk a LY-LOO lajstromjelű Piper PA-23-250 Aztec repülőgépről. 

A Nidos Oro Parkas illetékesétől azt a választ kaptuk, hogy a repülőgépet 2022. június 4-én eladták, és új tulajdonoshoz került. 

Közlésük szerint Bronius Zaronskisnek nincsenek információi a repülőgépről és a jelenlegi tulajdonos kilétéről. A 15 Min litván híroldalnak Zaronskis azt mondta, hogy valóban övé volt a gép, sokáig keresett rá vevőt, de kevés érdeklődő volt rá. 

Nem sokkal ezelőtt azonban jött egy komoly érdeklődő, aki végül megvette tőle a gépet. A vevőt azonban nem ismeri, egy szófiai cég nevében kötöttek vele szerződést. 

Ő eleve úgy tudta, hogy a gépet a vevő trailerrel fogja elszállítani, nem sejtette, hogy repülni akarnak vele. A lap kérdésére többször is megismételte, nem ismeri a vevőket, nem tudja, hogy kik és milyen célból vásárolták meg tőle a repülőgépet, és hogy miért repültek vele 7 országon át szabálytalanul.

Zaronskis annyit közölt, hogy hárman voltak, külföldiek, ukránok vagy románok, esetleg bolgárok. Az adásvétel során az egyikükkel oroszul beszélt.

Mantas Butkus, a Panevėžys Aeroclub vezetője a 15 Min-nek annyit mondott, nincsenek információi a repülőgépről, egyelőre vizsgálják, mi történt.

Aleksandra Armoškaitė, a litván Közlekedési Kommunikációs Ügynökség kommunikációs vezetője a 15 Min kérdésére elmondta, hogy Bronius Zaronskis 2022. június 4-én kérvényezte a repülőgép törlését a lajstromból, de a gép tulajdonjoga az új tulajdonos nevére még nem lett átvezetve, így az ő nyilvántartásukból nem derül ki, kié most a repülő.

A litván légügyi hatóság szerint a gép új tulajdonosa nem nyújtott be semmiféle repülési tervet, pedig ez nemzetközi repülések esetében kötelező.

Mit lehet tudni a légtérsértő gépről?

A hirdetés szerint a hatüléses gép 1962-ben épült az Egyesült Államokban, tehát nem túl fiatal már: hatvanéves. Jelenlegi kék-fehér festését 2007-ben kapta, az utasterét is ekkor újították fel.

A hirdetésben az áll, hogy a gép nagyjából 7700 órát repült eddig. 2015 óta nem volt használatban, ennek ellenére jól működik, 2021-ben például egy másik városból repülve települt át jelenlegi bázisára, Panevėžys repterére.

A gép kétmotoros, amerikai gyártmányú, 250 lóerős Lycoming O-540-A1D5 motorjai 2011-ben estek át nagyjavításon, 2016-ban ellenőrizték utoljára az állapotukat: felújításra szorulnak. A motorok egy-egy kéttollú, ugyancsak amerikai gyártmányú Hartzell HC-A2VK-2 propellert forgatnak. Tricikli elrendezésű futóműve (egy orrkerék és két főkerék) behúzható.

A NATO légtérellenőrző rendszerét tesztelhette az engedély nélkül repülő, rejtélyes kisgép hat országban
Képek a hirdetésből

A gép tömege 2360 kilogramm, maximális sebessége 398 km/óra, repülési magassága maximum 6000 méter. Négy 36 gallonos üzemanyagtartálya van, ezekbe nagyjából 600 liter üzemanyag fér, a repülőgép egy tankolással 1600 kilométert tud megtenni.

A hirdetés feladója szerint a repülőgép külsőleg, belsőleg kiváló, 9/10-es állapotban van. A kétmotoros gépért bruttó 35 ezer eurót (nagyjából 14 millió forintot) kért az eladó, de a hirdetés szövege szerint az ár alkuképes.

A Wikipedia szerint a Stinson Aircraft Company által az ötvenes években tervezett, a Piper Aircraft repülőgépgyártó által épített PA-23-250 Aztec repülőgépekből 4811 épült összesen.

Az airport-data.com regisztrációs adatai szerint a LY-LOO lajstromjelű Piper PA-23-250 Aztec gyártási száma 27-2250, megépítése után F-BMSF és F-GDAG lajstrommal szerepelt a nyilvántartásokban. 1963 és 1985 között N5221Y lajstrommal repült, majd mielőtt 2006-ban Litvániába került, HB-LOO lasjtromjellel Svájcban volt regisztrálva, 1985 óta. 

Így repült a LY-LOO

Arról, hogy Litvániából pontosan mikor és honnan szállt fel a gép, mely települések érintésével repült át Lengyelországon és Szlovákián, nem találtunk megbízható információkat, se a lengyel, se a szlovák sajtó nem foglalkozott eddig behatóbban a történettel. 

  • A hajdúszoboszlói repülőtéren szerda délután öt óra körül landolt, anélkül, hogy felvette volna a kapcsolatot a reptéri irányítással, és engedélyt kért volna a leszállásra. A benne ülők kiszálltak, megfenyegették a reptér gondnokát, majd gyorsan megtankolták a gépet. Amikor a rendőrség kiérkezett, elmenekültek.
  • A gép 17 óra 30 perc körül jóváhagyott repülési terv és az elektronikus azonosító eszköz (transzponder) elindítása nélkül szállt fel a hajdúszoboszlói repülőtérről.
  • A gépet a magyar légtérben 17 óra 38 perckor két magyar JAS 39 Gripen katonai repülőgép fogta el. A gép nem reagált a rádióforgalmazásra, sem a katonai repülőgépek pilótáinak vizuális jeleire.
  • A gép 17 óra 49 perc körül két magyar katonai repülőgép kíséretében lépett be Románia légterébe Nagyvárad térségében. 17 óra 58 perckor a magyar gépek visszatértek a kecskeméti bázisra.
  • A kétüléses gép kíséretét a 86. Fetes légibázison állomásozó amerikai légierő két F-16-os repülőgépe vette át, amelyek járőrszolgálatot teljesítettek a román légtérben. A két amerikai gép feladata hasonló volt: vizuális azonosítás, rádiókapcsolat felvétele és a célgép kísérése. A gép az amerikai vadászgépek jelzéseire sem reagált.
  • 18:36-kor az amerikai gépek visszatértek a 86-os légibázisra, a feladatukat a román légierő két, ugyanarról a légibázisról induló F-16-os gépe vette át.
  • A román harci gépek 18 óra 42 perckor elfogták a kétmotoros gépet, és folytatták kísérését. A rádió- és vizuális jelzésekre továbbra sem reagáló célgép 19 óra körül lépett be a szerb légtérbe a Drobeta Turnu Severin és Korbovo közötti területen.
  • A pilóta 19:09 körül repült be Bulgária légterébe. A két román F-16-os 19 óra 46 perc körül tért vissza a fetesi bázisukra.
  • A bolgár légvédelem már várta a gépet, a NATO-szövetségesek ugyanis értesítették őket a többszörös légtérsértésről. A pilótával való kapcsolatfelvétel a bolgároknak sem sikerült. A repülőgép végig kikapcsolt transzponderrel repült, és nem válaszolt a rádiócsatornákon. A bolgár légierő gépeit nem riasztották, a litván gép repülését a radarokon követték. A repülőgép alacsonyan, a domborzati viszonyokhoz igazodva repült.
  • A BNT bolgár közszolgálati tévé híradása szerint a litván repülőgép szerda este kilenc, fél tíz körül szállt le az északkelet-bulgáriai Targoviste körzetben, a Buhovci nevű falu határában lévő 1993-ban bezárt repülőtéren.

Mielőtt leszállt volna Buhovciban, a gép rövid időre leszállt a Vidini járásban található Inovo falu közelében lévő egykori polgári repülőtér kifutópályáján is. Nem hivatalos információk szerint itt benzines kannákból tankolták meg. A pilótának még a rendőrség kiérkezése előtt sikerült felszállnia.


A Buhovciban megtalált repülőgép üres volt, a pilóta és utasai hátrahagyták, a gép motorjai még melegek voltak, amikor a bolgár hatóságok rátaláltak.

A bolgár rendőrség keresi a gép pilótáját és utasait, a bolgár ügyészség eljárást indított az ismeretlen repülők ellen.

Kémkedtek a NATO után?

Angel Boriszov légiközlekedés-biztonsági szakértő csütörtökön a BTV bolgár televíziónak azt mondta, hogy a pilóta nem amatőr. A repülési útvonalat jól megtervezték, jól láthatóan kerülték a forgalmas repülőtereket és repülési útvonalakat, kis vidéki reptereken szálltak le tankolni, a rádiót és az elektronikus azonosító eszközt kikapcsolták. 

A legmeglepőbb, hogy olyan NATO-országok fölött repültek át, ahol a légi rendészeti rendszer működik, az Ukrajnában folyó háború miatt magas készültséggel.

A szakértő szerint olyan, mintha ezzel a repüléssel a NATO közös keleti légtérellenőrző rendszerét tesztelték volna. Dragomir Zakov bolgár védelmi miniszter szerint nem kizárt, hogy hírszerzési céllal repültek át a litván géppel a hat NATO-tagállam (Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Bulgária) és Szerbia fölött, a bolgár hatóságok vizsgálják ennek lehetőségét is.

Hozzászólna? Látogassa meg Facebook-oldalunkat!

Nyitókép: BTV

#Külföld#litván#repülőgép#légtérsértés#nato#hajdúszoboszló#ma