Külföld

Észak-Korea rakétagyakorlatára rakétákkal válaszolt Dél-Korea

rtl.hurtl.hu

2022. június 6. 11:36

A gyarkolaton részt vett az Egyesült Államok is.

A múlt hónapban hivatalba lépett dél-koreai elnök, Jun Szuk Jol keményebb fellépést ígért északi szomszédjával szemben, és a májusi szöuli csúcstalálkozón megállapodott Joe Biden amerikai elnökkel a közös hadgyakorlatok és a közös elrettentő erő fokozásáról – írja az MTI.

Észak-Korea az idén több rakétakilövést hajtott végre, és Jun szerint Phenjan rakéta- és nukleáris fegyverprogramja olyan szintet ért el, amely már veszélyt jelent a regionális és a világbékére.

Dél-Korea folytatni fogja az alapvető és gyakorlati biztonsági képességek kiépítését, valamint az északi nukleáris és rakétafenyegetések elrettentését

– mondta Jun.

Dél-Korea és az Egyesült Államok hadserege hajnalban mintegy 10 perc alatt nyolc harcászati rakétát indított válaszul az Észak-Korea által vasárnap felbocsátott nyolc rakétára. A szöuli védelmi minisztérium egyik tisztviselője megerősítette, hogy a gyakorlaton az amerikai ATACMS harcászati rakétarendszer nyolc rakétáját vetették be, egyet az amerikai hadsereg és hetet a dél-koreai.

A Koreai Köztársaság és az Egyesült Államok szövetsége továbbra is elkötelezett a béke és a jólét mellett a Koreai-félszigeten és az egész indo-csendes-óceáni térségben.

Észak-Korea vasárnap végrehajtott rakétatesztje minden korábbinál nagyobb volt, és egy nappal azután történt, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok befejezte közös hadgyakorlatát.

Nyitókép: South Korean Defense Ministry / Dong-A Daily / Getty Images

#Külföld#rakéta#észak-korea#dél-korea#egyesült államok#gyakorlat

Címlapról ajánljuk