Külföld

Lavrov: Az Ukrajnának fegyvert szállító országok belesodródhatnak a konfliktusba

rtl.hurtl.hu

2022. június 2. 8:23

Az orosz külügyminiszter barátsággal beszélt azokról, akik kimaradnak ebből az „őrületből”.

Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok növelik annak kockázatát, hogy más országok is belesodródhatnak az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba, mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, Szaúd-Arábiában tett látogatása során.

Szerinte az, hogy Ukrajna fegyvereket kér, „közvetlen provokáció, amely kifejezetten arra irányul, hogy a Nyugatot belesodorják a katonai cselekményekbe”. Az orosz külügyminiszter szerint nem minden józan gondolkodású nyugati politikus van tudatában a kockázatoknak, „különösen az EU északi részén”. Szerinte vannak olyan politikusok, akik készek „bekapcsolódni ebbe az őrületbe, csak hogy elősegítsék saját törekvéseiket”.

Mindemellett vannak felelősségteljes országok is, amelyek megértették, hogy ezek a forgatókönyvek elfogadhatatlanok, tette hozzá az MTI szerint.

A Reuters arról ír, hogy Lavrov ezeket a kijelentéseket annak kapcsán tette, hogy az USA fejlett rakéták szállításáról adott hírt. Ezek a fegyverek képesek nagy távolságból pontosan eltalálni orosz célpontokat.

Nyitókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja hivatalában Szergej Lavrov orosz külügyminisztert 2021. augusztus 24-én. Fotó: MTI / Soós Lajos

#Külföld#szergej lavrov#orosz-ukrán háború#fegyver#usa#szállítás#ukrajna

Címlapról ajánljuk