Külföld

Eladott egy szlovén hetilapot az Orbán Viktorhoz közel álló üzletember

rtl.hurtl.hu

2022. június 2. 10:59

A tranzakciónak köze lehet ahhoz, hogy megbukott a magyar miniszterelnök szövetségese  a szomszédos országban.

Az Orbán Viktorhoz közel álló Schatz Péter tulajdonában lévő R-Post eladta a Demokracija nevű hetilap kiadóját,  az új többségi tulajdonos a Nova24TV csatorna lesz, 65,84 százalékban – írja a Delo című napilap alapján a Népszava.

A lap szerint azzal, hogy megbukott Orbán Viktor szövetségese Szlovéniában, az ország megszűnt vonzó lenni a Fidesz-közeli cégeknek. Pénteken szavazhatja meg a szlovén parlament az új liberális-balközép kormányt, a kormányalakítással megbízott Robert Golob pedig többször jelezte, hogy teljesen szakít elődje, Janez Jansa populista politikájával. 

A Jansa által irányított Szlovén Demokrata Párt a Schatz által eladott vállalat valamivel több mint 30 százalékát ellenőrzi, míg Dejan Kaloh, a legnagyobb ellenzéki párt tagja a fennmaradó 4 százalékot mondhatja magáénak.

A lap emlékeztet rá: a Szabad Európa korábban beszámolt róla, a Nova24TV-ben is van magyar tőke, így arról egyelőre nincs szó, hogy a Fidesz közeli vállalkozások teljesen feladnák a szlovéniai jelenlétet.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

#Külföld#schatz péter#ner#szlovénia#fordulat#újság

Címlapról ajánljuk