Külföld

Az ukránok eladták az eurovíziós trófeát, katonai drónt vesznek az árából

rtl.hurtl.hu

2022. május 30. 6:48

Több mint háromszázmillió forintnyi összegért kelt el a Facebookon rendezített árverésen.

Eladta az Eurovíziós Dalfesztiválon nyert trófeáját a versenyt megnyerő ukrán Kalush Orchestra, hogy a befolyt összegből a háborús erőveszítéseket segítsék – írta a BBC. A kristály mikrofont a Facebookon árverezték el, és végül kilencszázezer dollárt, azaz nagyjából 330 millió forintot kaptak érte.

Az árverést akkor tartották, amikor a zenekar Berlinben lépett fel, egy a Brandenburgi kapunál tartott jótékonysági koncerten, amin orvosi felszerelésekre gyűjtöttek adományokat Ukrajnának. Az együttes a koncerten arra kérte az embereket, hogy ne szokjanak hozzá a háborúhoz, és ne felejtsék el az ukránok szenvedését.

A zenekar egyik tagja kijelentette:

Addig a címlapokon kellene lennie, amíg nem lesz béke.

Az eurovíziós díj eladásából befolyt összeget három PD-2-es típusú, ukrán gyártmányú drón megvásárlására fogják felhasználni – írta a Reuters brit hírügynökség.  

A Kalush Orchestra a közönségszavazatok miatt toronymagasan nyert az Eurovíziós Dalfesztivál május közepén megrendezett döntőjén. A zenekar győztes dalát a frontember az édesanyjának írta még évekkel ezelőtt, de az orosz-ukrán háború kitörése óta a szám az ukránok egyfajta himnuszává nőtte ki magát.

Nyitókép: A Kalush Orchestra egyik tagja az Eurovíziós Dalfesztivál díjával. Fotó: Jens Büttner/picture alliance via Getty Images

 

#Külföld#orosz-ukrán háború#eurovíziós dalfesztivál

Címlapról ajánljuk