Külföld

Erdogan telefonon egyeztetett a finn és a svéd vezetőkkel, de a vétóról még nem mondott le

Dévai LászlóDévai László

2022. május 21. 18:45

Megvitatta velük a „terrorszervezetekkel” kapcsolatos aggodalmait.

Erdogan szerdán a TRT török állami televízióban kijelentette, hogy Törökország továbbra sem támogatja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, ugyanis a két észak-európai ország szerinte több módon is támogatja a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot – írja az MTI.

Erdogan szombaton közölte Magdalena Andersson svéd miniszterelnökkel: Ankara azt várja, hogy Svédország hozzon konkrét és komoly intézkedéseket annak bizonyítására, hogy osztja Törökországnak a kurd „terrorszervezettel”, valamit annak szíriai és iraki szövetségeseivel kapcsolatos aggodalmait.

Az elnök hozzátette, hogy a szíriai török invázió után Törökország ellen 2019-ben elrendelt fegyverexport-embargót is fel kell oldani.

Andersson kijelentette: nagyra értékelte a telefonhívást, és Svédország a kétoldalú kapcsolatok erősödését reméli Törökországgal.

Hangsúlyoztam, hogy Svédország üdvözli azt a lehetőséget, hogy együttműködhet a nemzetközi terrorizmus elleni harcban, és kiemeltem, hogy Svédország egyértelműen támogatja a terrorizmus elleni harcot

– olvasható a svéd kormányfő közleményében.

Sauli Niinistö finn államfővel folytatott telefonbeszélgetésében Erdogan hangsúlyozta, hogy ha egy NATO-szövetségest egy terrorszervezet részéről fenyegető veszéllyel szemben nem lépnek fel, az ellentétes a szövetség szellemével – írja a török közlemény. Niinistö közölte: nyílt és közvetlen tárgyalást folytatott Erdogannal és egyetértett a szoros párbeszéd folytatásában.

Nyitókép: Mustafa Kamaci / Anadolu Agency / Getty Images

#Külföld#nato#törökország#erdogan#svédország#finnország#nato-csatlakozás

Címlapról ajánljuk