Törökország a NATO-bővítés vétójára készül, de miért és hogyan lehet lebeszélni erről?

Szerdán hivatalosan is beadta csatlakozási kérelmét a NATO-nak Finnország és Svédország. A két ország vezetői az orosz-ukrán háború és Moszkva fenyegetése miatt döntöttek úgy, hogy feladják eddig őrzött függetlenségüket, és a katonai szövetség részei lesznek. Ha a NATO vezetésén múlna, könnyen menne a felvétel. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a két ország nagyköveteinek társaságában arról beszélt Brüsszelben: „örömmel fogadom Finnország és Svédország csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Önök a legközelebbi partnereink, és NATO-tagságuk növelni fogja közös biztonságunkat.”

Azonban ez nem csak rajtuk múlik.

Az új országok felvételét a NATO-ba ugyanis mind a harminc tagállamnak jóvá kell hagynia, akár egy vétó is a kérelem elutasításához vezethet. A harminc tagország közül Törökország egyedüliként, de már jelezte, hogy nem lenne ínyükre a finnek és a svédek tagsága. De miért pont Recep Tayyip Erdoğan kormánya áll ellen, és hogyan tudnák a szövetségesek eltántorítani őt a vétótól?

Elkurdhatják a tagságot

Erdoğan meg is indokolta, hogy miért ellenzik a tagfelvételt, de nem biztos, hogy a valós okok mindegyikét kifejtette. Ő arról beszélt: se a svédeknek, se a finneknek „nincs tiszta, nyílt attitűdjük a terrorizmussal szemben”, Svédországot pedig egyenesen „terrorszervezetek keltetőjének” nevezte.

Miféle terroristákról beszélt a török elnök? Elsősorban a YPG-ről van szó, ami a szíriai kurdok katonai szervezete. A szervezetet korábban az USA is támogatta az Iszlám Állam elleni harcukban – számos nyugati forrás őket tartja a terrorállam elleni küzdelem egyik legfontosabb szervezetének.

Közben azonban érték őket emberi jogi kritikák is: 2015-ben az Amnesty International civilek kényszerkitelepítésével vádolta a szervezetet, de erre az ENSZ nem talált bizonyítékot. 2020-ban azonban már ők is elítélték a kurd milíciát gyerekkatonák toborzása miatt. A szervezet ezután intézkedéseket vezettek be az ilyen esetek kiszűrésére, ennek eredményeként egy évvel később már lényegesen kevesebb gyereket engedtek csatlakozni a milíciába.

A YPG-t a világon mindössze két ország tartja terrorszervezetnek: Törökország és Katar.

Erdoğan a svédek és a finnek elleni fellépését arra alapozza, hogy Svédország nemrég diplomáciai kapcsolatba lépett a YPG-vel – ez viszont elég gyenge lábakon álló érv, hiszen a NATO legfontosabb tagja, az USA már évek óta nyíltan támogatja a milíciát. Konkrét „terrortámogatásként” azt említette, hogy a svéd parlament néhány tagja támogatja a Kurd Munkáspártot, amit viszont az EU és az USA is terrorszervezetként tart számon (bár kutatók szerint lehet, hogy jogtalanul.) Svédország és Finnország 2019-ben fegyverszállítási embargót is kivetett a törökökre, amiért katonailag is felléptek a YPG ellen az Eufrátesztől keletre. 

Ráadásul a YPG az utóbbi időkben megerősödött, emiatt a törökök kiegyeznének az oroszbarát szír kormánnyal, hogy a kurdokra tudjanak koncentrálni. Ehhez viszont az oroszok támogatására is szükségük lesz – ők pedig nagyon jó néven vennék, ha valaki megakadályozná a skandináv országok NATO-csatlakozását.

A kurdok és a törökök viszonya történelmileg is hányattatott: a Török Köztársaság 1923 óta többször is hozott diszkriminatív intézkedéseket, vagy követett el népirtásokat ellenük. Jelenleg tilos a kurd nyelvet az oktatásban használni, és a kurdok érdekeit képviselő politikai pártokat még a kétezres években is betiltották. Az Európai Emberi Jogi Bíróság több ezer emberi jogi sértéssel vádolja a törököket, akik a nyolcvanas évekig nem is ismerték el a nemzetiség létezését: szimplán „hegyi törökökként” hivatkoztak rájuk a hivatalos dokumentumokban.

Hogyan lehetne meggyőzni a törököket?

A török vezetés többször jelezte, hogy a finnek és a svédek felvételéről ne is menjen senki tárgyalni Ankarába, mert az álláspontjuk megmásíthatatlan. Egyelőre azonban nem érdemes feladni a reményt arra, hogy esetleg belemennének egy kompromisszumba. Korábban Szijjártó Péter is arra utalt, hogy a felvétel során tekintettel kell lenni a törökök által jelzett „érzékenységekre” is.

Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint viszont nem is a svédektől a finnektől, hanem az USA-tól várná Törökország az engedményeket. Szerinte nem kell teljesen komolyan venni azt, hogy a törökök teljesen elzárkóznak a tárgyalásoktól, mert 

Erdoğanék ügyesen kupeckednek, lényegében felverik a beleegyezésük árát.

Szerinte a kurd ügy valóban nagy kérdés: a törököknek, különösen a nacionalista kormányoknak kardinális probléma. Az Euronews azt is megemlíti, hogy a közvélemény-kutatásokon mostanában rosszul teljesítő Erdoğan számára jót tenne politikailag, ha lépni tudna a húsz milliós kisebbség ügyében, akiket gyakran titulálnak a világ legnagyobb, önálló állammal nem rendelkező népének.

„Sok európai ország nem ad fegyvert és lőszert a Törökországnak, mivel nem tartják szép dolognak, ahogy a kurdokkal bánnak. Céljuk lehet most ennek az embargónak a puhítása” – mondta Kaiser. Azt is megemlíti: a finnek és a svédek rengeteg kurdot fogadtak be, valamint Fethullah Gülen híveit is, akiket a 2016-os „puccskísérlet” miatt üldöznek – holott a „puccs”nagy valószínűség szerint ez egy Erdoğan által megrendezett akció volt.

„Törökország most a kiadatásukat követeli, de ez valószínűleg nem fog megtörténni. Mindenki tudja, hogy ezek az emberek nem kapnának fair tárgyalást Törökországban” – mondta Kaiser. A kurdok kérdésében viszont lehetséges, hogy engedményeket adnának a finnek és a svédek.

És hogy mik lehetnek a nagy amerikai engedmények? Mikor Ankara S-400-as orosz rakétarendszereket vett, az USA kizárta az országot az F-35-ös programból, ami pedig a török beszállítóknak is kiváló üzlet lett volna, valamint az elavuló török gépparknak is jót tettek volna a vadiúj vadászgépek – főleg mivel folyamatosan háborúznak a kurdokkal. Végső soron ebbe a programba is céljuk lehet visszakerülni.

Az amerikai engedmények mögött gazdasági érdek is állhat, hiszen egyes amerikai cégeknek is jó üzlet lenne a török fegyverkereskedelem. 

„Azért is van nagyobb esélye, hogy összejön ez az egyezmény, mert már nem Donald Trump van a Fehér házban, hanem Joe Biden, aki egy sokkal pragmatikusabb politikus” – mondta Kaiser. Ezenfelül amerikai érdek az is, hogy „a törököket nem szabad összeveszni hagyni a NATO-val”, mivel „ha ezután lepaktálnak az oroszokkal, az nagyobb veszteség lenne a NATO-nak, mint az oroszoknak a finnek és a svédek belépése”.

Nem ez az első alkalom, hogy a törökök hasonló „kupeckedéssel” értek el sikereket a nyugattal való tárgyalásokban, emlékeztet Kaiser. Felidézi, hogy a 2015-ös nagy menekültválságot „gyakorlatilag Törökország robbantotta ki”, és „fegyvernek használta” azzal, hogy továbbengedte a menekülteket Európába. Emlékeztet: ez a válság akkor csillapodott, amikor Angela Merkel akkori német kancellár elment Ankarába „egy borítékkal, amiben hárommilliárd euró volt”.

Végső soron „a törökök a csatlakozás megakadályozásával nem nyernek semmit”, viszont „Erdoğan ugyanúgy egy autokrata diktátor, mint Putyin”, szóval hozhat illogikus, szakértők és átlagemberek számára érthetetlen döntéseket. „De nem tudni, még miről alkudoznak a háttérben, mert a végső megegyezés biztos nem a diplomaták nyilvános találkozóin születik meg.”

Talán soha meg sem fogjuk tudni, hogy mivel győzték meg a törököket, hogy igent mondjanak. Vagy ha nemet mondanak, az biztos nem azért fog történni, amiért mondják.

Szenes Zoltán, egykori vezérkari főnök a Reggeliben elmondta, gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy az oroszok megtámadjanak egy NATO-tagállamot, mert Putyin pontosan tudja: nem kizárt, hogy ez nagy válaszcsapással jár az amerikaiak részéről, ami öngyilkosság lenne Oroszország számára.

Nyitókép: Mikhail Svetlov / Getty Images