Külföld

Egyvalamiben meg tudtak egyezni a demokraták és a republikánusok: nem támogatják a szakszervezeteket és Bernie Sanderst

Mohos MátéMohos Máté

2022. május 6. 21:21

Hirtelen megszűnt az ellenségeskedés a tisztelt házban.

Az USA-ban a kormánypárt és az ellenzék nagyjából annyi dologban ért egyet mint nálunk, most azonban megtalálták a közös hangot. Közösen szavazták le a demokraták és a republikánusok az amerikai szenátusban Bernie Sanders szenátor törvénytervezetét, ami utasította volna az állami támogatásokat felvevő félvezetőgyártó cégeket, hogy ne tegyenek keresztbe szakszervezetek megalakulásának.

Mindössze hatan szavaztak a javaslat mellett: a volt demokrata elnökjelölt-aspiráns mellett a múltban szintén az elnökségért kampányoló Elizabeth Warren, valamint Corey Booker és három társuk támogatták azt.

A többi 87 szenátor ellenük szavazott. Az eredetileg megszavazott törvény 52 milliárd dollárral támogatja ezeket a cégeket, és 45 milliárd dollárt tesz félre annak érdekében, hogy az amerikai ellátási láncot biztosítsák.

Az USA már több éve gazdasági háborúban áll Kínával, aminek egyik „csatatere” a félvezetők gyártása. Sanders azt mondta korábban:

furcsa prioritásai vannak a szenátusnak. Nem tudjuk kiterjeszteni a gyermekek után járó adókedvezményt, és nem tudunk harcolni a gyermekek szegénysége ellen. Még a fogászati biztosítást sem tudjuk fedezni az állami programban. A klímaváltozással sem tudunk mit kezdeni. De valahogy akad egy óriási segélycsomag egy maroknyi cégnek.

Azt is felrótta Joe Bidennek, hogy a szakszervezetek megalakulásának engedélyezése nem egy radikális terv. Amerikában 1984 óta alig felére esett a szakszervezeti tag munkások száma. A közszféra dolgozóinak 33,9 százaléka tagja szakszervezetnek, míg a magáncégek dolgozóinak mindössze 6,1 százaléka. Ennek ellenére az amerikaiak 65 százaléka támogatja azt, hogy a szakszervezetek nagyobb szerepet kapjanak a munkahelyeken.

A múltban több nagy cégnél, például az Amazonnál és az Apple-nél is felerősödtek a szakszervezetiség bevezetését követelő hangok, amikre a cégek az efféle törekvések különböző módokon történő elnyomásával válaszoltak.

Bernie Sanders-ről az RTL Híradó tavaly is beszámolt, amikor az egykori elnökjelölt úgy döntött, jótékonykodásra használja fel a róla készült mémeket:

Nyitókép: Paul Morigi / Getty Images for We The 45 Million

#Külföld#bernie sanders#szakszervezet#usa#szenátus#amazon#apple#segély

Címlapról ajánljuk