„Úgy tűnik, az oroszok szerint még az újszülöttek is veszélyes nacionalisták”

Annának nem megy olyan zökkenőmentesen a tanítás, mint korábban. Az egyetemi leckéin néha érzi, hogy lelassul, és külön erőfeszítés kell ahhoz, hogy fókuszálni tudjon. Az oktatás szerencsére online folyik a Lvivi Egyetemen, ami kényelmesebb, mint bemenni az osztályterembe.

Ám sok diákjának még így is nehéz felvenni a fonalat: többször is volt olyan órája, amin egyikük sem jelent meg. Ő és az egyetem vezetősége is megértő, hiszen a vizsgák mellett most a háború miatt is aggódniuk kell a hallgatóknak.

Még az oktatáshoz való jogtól is megfosztja őket az orosz hadsereg

– mondja. Közben Anna több diákjával együtt önkéntes munkát végez az egyetem lapjánál, az UA News-nál. Az újságból háborús sajtóorgánum lett, az egyetemi munkatársakból és az önkéntesekből pedig tényellenőrök, fordítók, újságírók. Annát a háborús propagandáról, a mindennapi életről és a Nyugat hozzáállásáról is kérdezte az rtl.hu.

Önkénteskedő helyiek, beszivárgó szabotőrök

A 27 éves nő nem tartja magát újságírónak: képzett egyetemi oktató, bizonyítvánnyal rendelkező fordító, akinek a háború kezdetéig nem volt más gondja, mint hogy egyetemi munkáját végezze. Most viszont sokkal zaklatottabbá vált az élete. „Néha azt is nehéz számon tartanom, hogy hány nap telt el egyik vagy másik esemény óta” – mondja.

Ő a 720 ezres lélekszámú Lvivben él, ahol még nem folynak csaták, viszont a város lakosságát már megviselte a háború. (Éppen péntek reggel ért találat egy a város repülőtere melletti épületet.) „A legnagyobb aggodalom akkor tört ránk, amikor pár nappal ezelőtt lebombáztak egy katonai központot, ami ráadásul nyugatra volt tőlünk.” Felidézi: amikor a tőlük 40 kilométerre, a lengyel határtól viszont csak 20 kilométerre található létesítményt találat érte, szinte felrobbant a helyi közösségi média.

Óriási volt a pánik, amikor megtudtuk, hogy ilyen közel tőlünk harmincöten haltak meg egy rakétatámadásban

– mondja. „A várost magát nem érte találat, de rendszeresen szólnak a légvédelmi szirénák.”

Lviv jelenleg front mögötti menekültközpontként működik, ahova folyamatosan özönlenek azok, akik elveszítették otthonukat a háború miatt, vagy menekülnek a harcok elől. A helyiek nagy része szerepet vállal a segítségnyújtásban. Van, akik ételosztásokon önkénteskednek, mások a honvédség területi egységéhez csatlakoztak. Anna pedig azért tevékenykedik, hogy hiteles információk jussanak külföldre a háborúról. Lvivből kevesen menekültek el: ő csak néhány szomszédjáról tud, akik még nyugatabbra távoztak.

A kelet-ukrajnai híreket rémülettel hallgatja, főleg azokat, amik a lakosság elleni támadásokról szólnak. 

Csak azért mosolygok most, és mosolygok a diákjaim előtt is, mert különben csak sírni tudnék.

Felidézi azt az orosz ígéretet a háború elejéről, miszerint a hadsereg nem fog célba venni civil területeket. Most úgy látja, „többet szenvednek a civiljeink, mint a hadseregünk”.

Lvivben viszont jelenleg a szabotőrök okozzák a legtöbb gondot. „Ők olyan oroszbarátok, akik vagy itt éltek korábban is, vagy a háború kezdete óta szivárogtak be a városba, és megpróbálják aláásni a védelmet” – mondja. Felidézi: az utóbbi hetekben több szabotőrt is letartóztattak a városban, akik stratégiai jelentőségű épületeket fotóztak, vagy épp a menedékhelyeket filmezték, ahová a szirénák miatt nekik is el kellett volna bújniuk. 

Anna szerint egy aranyszabály van, ami alapján azonosítani tudják az oroszbarát beszivárgókat: „ha ilyen felvételek vannak a telefonján, biztosan szabotőr”.

Arról is beszél, hogy a város határát rendőrök és a hadsereg tagjai is védik, viszont nem tudnak lefedni minden bejáratot: így eshet meg, hogy többen is képesek beszivárogni a városba.

A saját népe bizalmát veszítené el az ukrán kormány, ha hazudna a háborúról

Annát az egyetemi újság munkájáról kérdeztük, valamint arról, hogy egy háború sújtotta ország közepén mennyire nehéz megállapítani, hogy mi hiteles információ, és mi nem. Azt mondta: ők csak a hivatalos csatornákból származó adatokat dolgozzák fel, és igyekeznek minden híresztelést ellenőrizni, mielőtt megírják.

A nyugati tudósításokkal kapcsolatban két problémát említ: zavarja, ha bizonyos hírforrások csupán „konfliktusként”, és nem háborúként hivatkoznak az ukrajnai eseményekre. A másik problémát abban látja, hogy a külföldi lapok alkalomadtán nem ellenőrzik kellő alapossággal a forrásokat, és nem hivatkozzák le a csatornákat, ahonnan azokat szerezték.

Szerinte így fordulhatott elő, hogy a brit Sky News pár napja arról írt: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész elfogadni Vlagyimir Putyin békefeltételeit, holott az eredeti hír teljesen másról szólt. A fals információt pedig többen, köztük magyarországi lapok is átvették.

Aggódik az orosz propaganda miatt is, ami szerinte „rendkívül kifinomult módszerekkel” dolgozik. Az oroszok gyakran féligazságokra építenek, valós tragédiákról terjesztenek hamis narratívákat, vagy éppen információigénylés álcája alatt próbálnak az ukránokhoz férkőzni.

Az orosz propaganda nemcsak arról szól, hogy az emberek elhiggyék a hazugságot, hanem arról is, hogy kételkedjenek az igazságban.

Az ukrán hatóságoktól érkező információk pontossága miatt viszont nem aggódik. Úgy érvel: ha az ukrán kormányt hazugságon kapnák a háborúban, akkor elveszítené a nép belé fektetett bizalmát. Szerinte a kormány óvatosan fogalmaz, és az orosz propagandával ellentétben igyekszik érzelemmentesen közölni a tényeket: „Ezt a várost veszítettük el, itt szenvedtünk vereséget, itt nyomultak előre az oroszok, és így tovább.”

Az olyan információkkal kapcsolatban, mint például az ukrán veszteségek, leggyakrabban nekik sincs pontos képük: ezért igyekszenek odatenni a „körülbelül” és a „becslések szerint” szavakat minden ilyen híradáshoz.

Az ukrán kormány információit nem lehet propagandának nevezni, inkább csak a morál növeléséről lehet beszélni. Ha valamiről nem tudják, hogy igaz-e, inkább nem is közlik

– vélekedik Anna.

„Nem vagyunk nácik”

A háborúra adott nyugati reakciókkal kapcsolatban az keseríti el legjobban, amikor a kommentátorok Ukrajnát próbálják hibáztatni a háború miatt, vagy arról beszélnek, hogy az ország a „NATO bábállama”.

Senki másért nem harcolunk, csak a saját földünkért

– mondja. Szerinte az oroszok Ukrajnában „nem létező nácikat” vettek célba, és helyettük lövik a lakónegyedeket, a kórházakat és a kenyérért sorban állókat. „Úgy tűnik, az oroszok szerint még az újszülöttek is veszélyes nacionalisták” – mondja arról az esetről, amikor az orosz hadsereg lebombázott egy szülészetet Mariupolban. „Erről azt állították az oroszok, hogy a helyiek rendezték meg az egészet, a felvételeken látható sebesültek pedig igazából színészek.”

„Nemcsak a kormányt, hanem az embereket is nácinak állítják be, és a hazafias kiállásunkat is nácinak állítják be. De mi nem vagyunk nácik” ” – mondja. Szerinte a „józan eszű ukránok” nem gyűlölik se a lengyeleket, se a magyarokat, és egyetlen európai nemzetet sem, amely most adományokkal vagy befogadással segíti a menekülteket. A mérges ukrán szélsőségesek pedig sem a nemzetet, sem a többséget nem képviselik.

Mi csak azokat utáljuk, akik most az országunkra törnek.

Nyitókép: Mariupoli menekültek. Fotó: Stringer / Anadolu Agency via Getty Images