Szennyeskosárba hányt és kislányokat szidott káromkodva a képviselőjelölt egy tinibulin
2022. február 23. 13:34
Először még azt is tagadta, hogy ott lett volna a pizsamapartin, ahol fényképek is készültek róla.
Elnézést kér az amerikai Demokrata Párt egyik képviselőjelöltje, miután egy ottalvós pizsamapartin részegen káromkodva szidott 12-13 éves kislányokat, majd lehányta egyikük cipőjét és belehányt a szennyeskosárba – írta a helyi sajtó. Abby Broyles azzal magyarázta tettét, hogy altatókra ivott bort, de emiatt nem elaludt, hanem hallucinálni kezdett. Állítása szerint nem emlékszik semmire, és arra tért magához, hogy a kosárba hány éppen.
Az eset azután került nyilvánosságra, hogy a résztvevők egyike a Twitter-oldalán négy nappal a február 11-én tartott összejövetel után nyilvános bocsánatkérésre szólította fel, mert azt addig egyik kislánynak sem tette meg.
A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint az Oklahoma állam egyik kongresszusi helyéért versenybe szállt politikusnőt a házigazda hívta el a pizsamapartira, ahol nyolc, 12 és 13 éves lány volt. Az egyik lány a bulit tartó nő lánya volt.
Bekattant
A résztvevők elmondása szerint Broyles eleinte nagyon kedves volt, majd „mintha valami bekattant volna”, hirtelen mindenkire dühös lett, és folyamatos káromkodás mellett kezdte el szidni a kislányokat. Egyiküket azzal ríkatta meg, hogy „pattanásos rohadéknak” nevezte, egy másikkal közölte, hogy soha nem lesz annyira sikeres, mint ő. Egy harmadik kislányt pedig „hispán rohadékként” jellemzett.
Amikor az esetről először beszámoló NonDoc című lap megkereste a képviselőjelöltet, a nő még azt is tagadta, hogy ott lett volna a bulin, és azzal vádolta meg a gyerekek anyukáit, hogy politikai okokból hazugságokat terjesztenek róla. Broyles perrel fenyegette meg a lapot, ha beszámol az esetről, majd azt állította, még csak nem is tartózkodott a városban, de amikor arról kérdezték, van-e erről valamilyen bizonyítéka, lecsapta a telefont.
Egy nappal később azonban korábbi munkaadójának, a KFOR televíziónak adott interjújában már beismerte, hogy ott volt a bulin – ahol több fénykép is videó is készült róla –, és bocsánatot kért viselkedéséért. Állítása szerint az altatót a barátnőjétől kapta, és azért vette be, mert stressztől és szorongástól szenved, valamint alvási problémái vannak, de a pirula rossz hatással volt rá.
Nyitókép: Illusztráció. Fotó: CREATISTA / GettyImages