Külföld

Fehér Ház: Bármelyik pillanatban megindulhat Oroszország támadása Ukrajna ellen

rtl.hurtl.hu

2022. január 18. 20:15

Az Egyesült Államokban egyre nyíltabban beszélnek róla, hogy háború közeleg.

Rendkívül veszélyeket rejt magában az ukrán válság, Oroszország ugyanis bármelyik pillanatban támadást indíthat Ukrajna ellen – jelentette ki kedden a Fehér Ház szóvivője.

Jen Psaki ismét Vlagyimir Putyin orosz elnököt hibáztatta a helyzet elmérgesedése miatt. „Putyin elnök idézte elő ezt a válságot azzal, hogy százezer orosz katonát vont össze Ukrajna határai mentén” – mondta a szóvivő.

A szóvivő közölte azt is, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken Genfben tárgyal orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval és világossá teszi számára, hogy van diplomáciai kiút.

Psaki szerint súlyos gazdasági következményekkel járhat Oroszországra nézve, ha Putyin a katonai konfrontációt választja.

Az Egyesült Államok, a NATO és az ukrán vezetés a napokban azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Ukrajna elleni esetleges invázió céljából vonultatott fel közel százezer katonát a közös határ mentén. Moszkva tagadja ezt, hangsúlyozva, hogy saját területén lévő csapaterősítésről van szó, és a NATO keleti bővítésének leállításával kapcsolatos biztonsági garanciákat követel.

Az rtl.hu is beszámolt róla, hogy megkezdték az orosz diplomaták evakuálását Ukrajnából, amely szintén a közelgő orosz támadás előjele lehet.

Nyitókép: Az orosz 122 milliméteres BM-21-es Grad rakétavetővel tüzelnek a Zapad-2021 (Nyugat-2021) fedőnevű orosz-fehérorosz közös stratégiai hadgyakorlaton a Nyizsnij Novgorod térségében lévő mulinói gyakorlótéren 2021. szeptember 13-án. – Fotó: MTI / EPA

#Külföld#fehér ház#ukrajna#oroszország#háború

Címlapról ajánljuk