„Így nézhet ki egy atomtámadás” – tízezrek menekülnek a coloradói tűzvész elől
2021. december 31. 10:13
Több száz épületet pusztítottak el az erős szelek miatt gyorsan terjedő lángok az amerikai államban.
Több tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt az amerikai Colorado államban, ahol a lángok több mint ötszáz épületet égettek porrá – jelentette a helyi sajtó. Az állam kormányzója vészhelyzetet hirdetett a valaha volt legpusztítóbb coloradói tűzvész miatt, amiben a helyi hatóság közlése szerint legalább hét ember sérült meg.
Halottakról egyelőre nem érkeztek jelentések, de a tüzektől érintett Boulder megye seriffje szerint valószínű, hogy lesznek halálos áldozatok. Joe Pelle az amerikai sajtónak nyilatkozva kijelentette:
Hangsúlyozni szeretném, hogy a tűz nagysága és ereje miatt, valamint azért, mert sűrűn lakott területen történik, nem lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy halálos áldozatai is vannak.
A nagy erejű, majdnem 180 kilométer per órás szelek miatt a lángok rendkívül gyorsan terjedtek a Denvertől északra fekvőSuperior és Lousiville városánál, ahonnan több mint harmincezer ember evakuálását rendelték el. A tűz gyors terjedése miatt a lakosoknak nagyon kevés ideje volt a menekülésre, a lángok terjedését pedig gyakorlatilag lehetetlenség volt megállítani.
Egy 72 éves férfi a Denver Post című lapnak elmondta, hogy épp munkában volt, amikor meghallotta az evakuálásról szóló bejelentést, de mire hazaért csak pár holmiját tudta összeszedni, mire a lángok elérték a házát, ami később porrá is égett – írta a BBC. Még a macskáját és a kutyáját sem tudta kimenteni, az állatok a tűzben haltak meg. A férfi hozzátette:
Az egyik pillanatban még meg van mindened, aztán hirtelen mindent elveszítesz.
Az egyik menekülő a helyi sajtónak elmondta, hogy a tűz miatt éjszakai sötétség volt a területen, alig lehetett látni, és mindenfelé izzó parazsakat vitt az erős szél. Patti Holtz a CBS amerikai televíziónak kijelentette:
Úgy képzelem, így nézhet ki egy atomtámadás.
– mondta Patti Holtz.