Három nővér – Tádzsikisztánból Magyarországra, Magyarországról Szibériába

A történetünk Tádzsikisztánban kezdődik, a volt Szovjetunió területén elhelyezkedő, innen bizony nagyonis egzotikusnak tűnő országban. Tánya itt látta meg a napvilágot a család legkisebb gyermekéként. Boldog gyerekkora volt, ugyanis két nővére és fivérei szinte a tenyerükön hordozták legapróbb testvérüket.

Az orosz nőnek még most is szép vonásai vannak, világoskék szemei még mindig ragyognak, pedig az élet igen megtépázta őt. Férjével egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ő azt megálmodta. Ikerlányai születése után valahogy megváltozott minden. Gábor erősen inni kezdett, kerülte a munkát, és ez csak a kezdett volt. A családon belüli erőszakról csak annyit, hogy Tánya állkapcsát évek óta már egy platinalemez tartja össze.

A sokktól, talán a fájdalomtól, netán a félelemtől, de ő is inni kezdett, és elszökött a saját, addigra már nagy lányai elől. Olyan nyomorba és függőségbe került, amibe majdnem bele is halt, nem sokon múlott az élete. A kórházban magához térve döntött úgy, hogy nem élhet így tovább.

Tánya akkor összeszedte minden erejét, és újra talpra állt. Olyannyira, hogy úgy döntött: szeretné megtalálni szeretett nővéreit, akikkel már évek óta nem tartja a kapcsolatot. Úgy érezte, erre van szüksége ahhoz, hogy az élete újra teljes legyen. Tánya kissé félve fordult hozzánk, több okból is. Egyrészt ő Oroszországban született, Magyarországhoz az utóbbi 30 éve köti csupán, és testvérei is oroszok. Nem tudta, vajon így tudunk-e segíteni nekünk. Másrészt a múltja sötét volt és rengeteg fizikai, lelki teher nyomta a vállát. Tudta, ismerte magát, hogy ezekről előttünk sem fog titkolózni.

Ám félelme alaptalannak bizonyult: megkedveltük a nyílt, őszinte asszonyt.

Elindult tehát a kutatás.

 

Először a legidősebb nővért találtuk meg, a Moszkvától 200 kilométerre fekvő Tulában. Ljuba már nagyon várta a stáb érkezését, és kiderült, Tánya szó nélkül hagyta el őket, és szüleiket, akik már sajnos nem élnek, mint fivéreik sem.

Ljuba úgy sírt az üzenet láttán, mint egy boldog gyermek.

Aztán Galinát is megtaláltuk Szibériában. Ő visszafogottan ugyan, de örömmel vette tudomásul, hogy kishúga látni szeretné.

A nagy találkozást Moszkva egyik éttermébe szerveztük. A tudat, hogy 26 év után újra láthatja egymást a három nővér, erősen kihatott mindenkire. A ki nem mondott szavakból, és a ki nem mutatott érzésekből fakadó feszültség lassan kezdett felemészteni mindent maga körül. Aztán, mikor meglátták egymást a testvérek, egyszerűen elmúlt a bánat, elmúlt a fájdalom és sokévnyi gyötrődés után a három nővér megölelhette egymást.

Az asztal mögött ülő felnőtt nők, akik rengeteg szörnyűségen mentek keresztül, hirtelen kisgyerekeknek tűntek, pont, mint régen. Ki nem mondott szavak, elhallgatott évek, szégyellt sorsok tanúi lehettünk akkor és ott.

Tánya azóta is tartja a kapcsolatot a nővéreivel, és úgy tervezi, hogy Galinához ki is megy Szurgutba, látogatóba. Lányai is boldogok, hiszen édesanyjuk megnyugodott és az utóbbi hónapokban végre boldogabbnak látják.