Hajnalban nagykabát, délután póló: cseles csütörtök jön
2025. május 8. 4:49
Csütörtökön kettős arcát mutatja az időjárás: míg a nyugati és délnyugati tájakon borongós, csapadékos idő várható, addig keleten több napsütésre és szárazabb időre számíthatunk – estére azonban mindenhol csökken a felhőzet.
Csütörtök
Nyugaton és délnyugaton többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, és eső, zápor is kialakulhat. Ezzel szemben keleten, északkeleten változóan felhős időszakok és hosszabb napos periódusok is lehetnek, arrafelé csapadék csak kis eséllyel fordulhat elő.
Estére észak felől fokozatosan szakadozik a felhőzet.
Az északi szél sokfelé élénk, néhol erős lehet. A hajnal 7–12 fok között alakul, de a szélcsendes, derült északkeleti tájakon hidegebb is lehet. A nappali csúcshőmérséklet 14–19 fok között valószínű, de nyugaton néhol ennél is hűvösebb maradhat az idő.
Ez várható a hét hátrelévő részében
Péntek
A Dunántúlon több helyen is tartósan felhős, borult körzetek maradhatnak, másutt kezdetben kevesebb felhőre van kilátás. Napközben mindenütt megnövekszik a gomolyfelhőzet, majd estére ismét derül az ég. Csapadék nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő kisebb zápor. Az északias szél időnként megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 4–10 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, szélvédett helyeken fagypont körüli értékek, talajmenti fagy is előfordulhat. A legmelegebb órákban 12–18 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szombat
Több órás napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel, de időnként észak felől megnövekedhet a felhőzet. Északkelet felé haladva nagyobb eséllyel fordulhat elő zápor. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödhet. A hajnal igencsak hűvös lesz: -2 és +9 fok közötti értékeket mérhetünk, többfelé talajmenti fagy, északkeleten gyenge fagy is előfordulhat. Délután 14–19 fok várható.
Vasárnap
Gomolyfelhős, alapvetően napos időre van kilátás, csapadék nem valószínű, bár északkeleten előfordulhat egy-egy zápor. Az északi irányú szél időnként élénk, néhol erős lehet. A minimum-hőmérséklet -1 és +9 fok között alakul, talajmenti fagy sok helyen kialakulhat, északkeleten gyenge fagyra is számítani lehet. A maximum-hőmérséklet 14–19 fok között valószínű.
Forrás: met.hu