Tömegbaleset a porvihar miatt: lehetséges-e előre figyelmeztetni a veszélyre?

Először is nézzük meg, hogy egyáltalán jók voltak-e az előrejelzések március 11-én.

A közvetlen problémát egy éjjel érkező hidegfront, és a mögötte viharossá fokozódó szél okozta.

Egy hidegfront érkezésének előrejelzése, főleg, ha északnyugati irányból és gyorsan közelít, manapság már nem okoz problémát a meteorológusoknak. Ezek jellemzően 4-5 napra előre jól látszanak, de van, hogy ennél is jobb a helyzet. A kérdés általában az, hogy pontosan mennyire lesz erős a szél, és mennyi csapadék érkezik.

Esetünkben március 7-én, azaz kedden vált világossá, hogy szombaton erős hidegfront érkezhet, a későbbi napokban pedig egyre valószínűbb volt, hogy ez viharos széllel jár majd. A pénteki előrejelzés már így fogalmaz:

éjszakától az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen feltámad, holnap csaknem országszerte erős, többfelé viharos lökések kísérik.

Ez így is történt, az Észak-Dunántúlon, az autópálya térségében is 70 km/órát meghaladó lökések alakultak ki, ráadásul éppen merőlegesen az útra. Ami a csapadékot illeti, nos, abból a térségbe nem sok jutott, az tehát nem volt elegendő ahhoz, hogy érdemben megkösse a talajt.

Mi a helyzet a riasztásokkal?

Az Országos Meteorológiai Szolgálat már előző nap kiadta az elsőfokú figyelmeztetést, ami azt jelenti, hogy az adott napon a térségben előfordulhatnak 70 km/órát meghaladó széllökések, a veszélyjelzés és az általános előrejelzés szövegében pedig arról is esett szó, hogy a szél milyen irányból támad. Aznap reggel szintet is emeltek, a másodfokú figyelmeztetést is elrendelték, ami pedig 90 km/órát meghaladó lökésekre utal.

Itt álljunk meg egy picit, és nézzük meg, mi mit jelent. A hazai gyakorlatban a veszélyjelzés kétszintű. A „figyelmeztetés” napi és megyei bontású, célja pedig – amire a név is utal –, hogy felhívja a figyelmet a kérdéses napon potenciálisan előforduló időjárási veszélyekre.

A veszélyjelzés nem terjed ki minden létező jelenségre, mert az csak tovább bonyolítaná a tapasztalat szerint egyébként is problémás információátadást: (heves) zivatar, felhőszakadás, havazás, hófúvás, kiadós eső, ónos eső, szélvihar, extrém hideg, extrém hőség – ezek képezik azon jelenségek körét, amelyekre az OMSZ figyelmeztet. Arról, hogy megyénkben valamelyik bekövetkezhet, már 4 napra előre kaphatunk tájékoztatást, legalábbis elméletben, hiszen természetesen nem minden esemény látható ennyivel előre.

Most pedig kollégám hasonlatát veszem kölcsön: a figyelmeztetés azt jelenti, hogy ha a szupermarketben az előttünk álló vásárló kosarában látunk zsömlét, húspogácsát, salátát és ketchupot, akkor ebből AKÁR hamburger is lehet.

A riasztás ezzel szemben egy sokkal konkrétabb eset. Ha azt látjuk, hogy valaki az említett összetevőket a megfelelő sorrendben egymásra pakolja, akkor egészen biztosak lehetünk benne, hogy MINDJÁRT kész a szendvics.

Tehát a figyelmeztetés nem garancia arra, hogy egy jelenség bekövetkezik, mindössze jelzi, hogy minden adott lesz hozzá

– például egy erős hidegfront és a mögötte beáramló hideg levegő lehetővé teszi a viharos szél létrejöttét. Amikor viszont már látjuk a méréseken, hogy fokozódik a szélsebesség, a front pedig már átvonult, akkor

jöhet a riasztás, ami azt üzeni: emberek, vigyázzatok, nemsoká akár ágak is potyoghatnak, fák is dőlhetnek!

A riasztás tehát néhány órára szól, és járási bontásban adják ki a meteorológusok azon paraméterekre, amelyek esetén van értelme erről beszélni (hiszen napi átlaghőmérséklet esetén például nincs).

A szomorú napon másodfokú, tehát narancs figyelmeztetés és riasztás is érvényben volt, tehát aki figyelte a veszélyjelzést, készülhetett arra, hogy nagyon erős (oldal)szél lehet az M1-es autópályán. Vezetésnél ez már önmagában problémás tud lenni, a balesetet viszont nem a szél önmaga, hanem a felkapott por okozta. Ez viszont már elvezet minket egy összetettebb kérdéskörhöz, a meteorológiai előrejelzések és riasztások következő generációjához, a „hatásalapú” előrejelzéshez.

A növekvő igények egyre konkrétabb információkat, támpontokat várnak a meteorológiától. Mit vegyek fel, lemossam-e az autóm vagy sem, elfagy-e a muskátli, ha kiteszem az ablakba? Lesz-e turbulencia a repülőutamon, söpörjek-e levelet, vagy szétfújja a szél? Sorolhatnánk napestig.

Mindenki sejti, hogy már az alapnak számító időjárási paraméterek előrejelzése sem egyszerű, ha viszont az ezek által okozott hatásokat kell valahogy megbecsülni, az nagyon más szint.

A probléma forrása, hogy egyrészt rengeteg különböző szempont és igény létezik, másrészt pedig az előrejelzőnek ekkor már nem elég csak az időjárás alakulását figyelnie, hanem információval kell rendelkeznie sok más, annak kitett vagy azzal kölcsönhatásban álló rendszerről, jelenségről is.

Először jöjjön az igényekre egy példa: konvenció szerint nálunk viharos szélről akkor beszélünk, ha a lökések meghaladják a 60-70 km-t óránként. Ez egy átlagos épület számára meg se kottyan, nem jelent veszélyt, viszont egy Balaton-parti strandon felállított ugrálóvár számára már a 45 km/óra is problémás, sőt, életveszélyes.

Mindenki számára más a veszélyes, ezért lenne nagyon nehéz nem a szélerősséget, hanem a szél által okozott veszélyeket előrejelezni.

Nem lehetetlen, de közel áll hozzá. Az összetettséggel kapcsolatban pedig sajnos a legjobb példát a hétvégi esemény szolgálja: nem volt kérdés, és nem volt nehéz előrejelezni, hogy viharos oldalszél várható az autópályán. Ahhoz viszont, hogy meg tudjuk mondani, a pálya mely szakaszain fordulhat elő porvihar, információval kell rendelkezzünk a talajállapotról, az elmúlt napok szántásairól, a pályát szegélyező fák helyzetéről, a fák lombborítottságának állapotáról és a helyi, speciális szélcsatornákról is.

Olyan adatbázis szükséges ehhez, ami egyelőre még nem létezik, és bár egy-egy feladathoz meg lehetne ezeket teremteni, de minden számba vehető veszélyforráshoz hasonlót készíteni jelenleg emberfelettinek tűnik.

A tudomány persze erre halad, a cél ez, de az eredmény még várat magára.

Addig viszont csak abban bízhatunk, hogy az állampolgárokhoz eljut a megfelelő meteorológiai információ, azt ők dekódolják, a maguk igényei szerint felhasználják, felmérik a várható veszélyeket, és így remélhetőleg el is kerülik azokat. Most tehát a legjobb eszköz, ami a kezünkben van, hogy jó, minél sokrétűbb előrejelzéseket készítünk, felhívjuk a figyelmet a lehető legtöbb veszélyforrásra, ugyanakkor edukációval megpróbáljuk a végső döntés erejét a felhasználó kezébe adni.

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter