Nem a véletlen műve, hogy sorban támadnak a viharciklonok

Dudley, Eunice. Két név, amelytől hangos volt az európai sajtó a múlt héten. Ritka, hogy az angol meteorológusoknak egyszerre két vihart is el kelljen nevezniük (csak egy bizonyos kritériumnál erősebb ciklont illetnek névvel), és az is figyelemre méltó, hogy nagy területre piros fokozatú veszélyjelzést rendeltek el a szigetországban. Az pedig még ritkább, hogy hármat is el kell nevezniük, márpedig most ez történik: már itt is van a harmadik vihar, Franklin.

A szörnyetegek azonban nemcsak Nagy-Britanniát, de Észak- és Közép-Európát is megtépázták, szelét még hazánkban is éreztük. Vajon véletlen, hogy egymást érték a szélviharok, vagy valami más áll a háttérben?

Mitől vihar a ciklon?

Kezdjük egy kis fogalommagyarázattal. Viharciklonnak (vagy hangzatosabb nevén bombaciklonnak) azokat a mérsékeltövi légörvényeket nevezzük, amelyek középpontjában a légnyomás 24 óra alatt legalább 24 hPa-t csökken, tehát nagyon gyorsan fejlődik. Összehasonlításképpen: hazánkban egy erős hidegfront átvonulása során 5-10 hPa-t változik a légnyomás azonos idő alatt. 

Ez persze csak az alsó határ, a „mélyülés” ennél jóval gyorsabb is lehet, a Eunice ciklonban például volt olyan 6 órás időszak, amikor 16 hPa-t csökkent a légnyomás.

Minél mélyebb, annál veszélyesebb

Lehet, hogy a fenti okfejtés túl szakmainak hangzik, de nagy jelentősége van, mert a szél erőssége egy ciklonban a légnyomás változásától függ. Minél nagyobbak a különbségek, minél gyorsabban csökken a nyomás, annál nagyobb pusztításra képes a vihar.

Szerencsére ezek a jelenségek a mai számítógépekkel már nagy időelőnnyel és viszonylag pontosan előrejelezhetők, így a szigetország lakóinak is volt idejük felkészülni a várható károkra.

Nem véletlenül jön csőstül a baj

Ahhoz, hogy megértsük, miért követik rendre egymást az ilyen erős ciklonok, utazzunk el képzeletben az Atlanti-óceán azon részére, ahol egymásnak feszül a sarkvidéki hideg és a trópusi meleg levegő. Ha a szél nyugati és nem észak-déli, akkor a légtömegek nem keverednek el egymással, hanem elcsúsznak egymás mellett, így egyre csak nőnek a hőmérséklet különbségek az ütközési zóna két oldalán (a frontokról ebben a cikkben írtunk bővebben). 

Ez ahhoz hasonló feszültséghez vezet, mint amikor kifeszítünk egy hosszú gumiszalagot. Ha ezt a pattanásig feszülő szalagot aztán valahol megpendítjük, akkor a hullám nagyon gyorsan végigfut anélkül, hogy gyengülne. A valóságban is hasonló történik a hideg és meleg levegő határán: 

a végigszaladó hullám maga a ciklon, amely egyrészt nagyon gyorsan halad kelet felé, másrészt a termodinamika törvényei miatt egyre erősödik.

A fennálló különbségeket azonban egy ilyen tulajdonságú légörvény nem képes hatékonyan megszüntetni, ezért jellemzően több másik is követi, amelyek lassacskán elvégzik a piszkos munkát. Amíg pedig nem végeznek, a partvidéki és balti államokban jobb, ha rögzítenek mindent, ami mozdítható.

Mikor lesz vége?

A britek még a következő napokban sem lélegezhetnek fel, de idehaza legkésőbb a hét végén már nyugodtabb, frontmentesebb napok várnak, továbbra is kora tavaszi hőmérsékletek mellett.

Nyitókép: a Eunic által korbácsolt hatalmas hullámok Newhavennél. Fotó: Dan Kitwood/Getty Images