Híradó

Legfeljebb kétezer forint lehet a nyugdíjprémium, ha egyáltalán lesz

Velti LászlóVelti LászlóFerenczi PéterFerenczi Péter

2024. január 22. 16:51

Maximum kétezer forint lehet a nyugdíjprémium idén. Ezt a Nyugdíjguru.hu számolta ki, miután 3,6 százalékos GDP-növekedéssel kalkulál a kormány. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint egyetlen vacsorára telhet a jutalomból, ha a várt ütemben bővülne a gazdaság. Pedig azt mondják, idősek százezrei tengődnek az országban.

Bán Andrásné havi 128 ezer forintból él. Fával fűt, amit a szomszédaitól kapott. Nincs hűtője, és évek óta nem evett felvágottat, mert azt mondja, arra nem telik a nyugdíjából. A gyerekei Nyugat-Európába költöztek.

„40 évet ledolgoztam. És hát a lányaim fizetik a rezsit, az a szerencsém. Nem kell vele törődnöm, interneten fizetgeti” – mondta az asszony a Híradónak.

A miniszterelnök múlt pénteken az állami rádióban azt mondta, idén is kifizetik, de a gazdasági teljesítménye éppen csak alátámasztotta a 13. havi nyugdíjat.  

„Én úgy látom, hogy az infláció visszaemelkedésének az esélye Magyarországon minimális. Ezért inkább azt tartom kérdésesnek, hogy elgondolt ütemben tudjuk-e növelni a gazdaság teljesítményét” – mondta január 19-én Orbán Viktor.

Ám másnap a pénzügyminiszter a Világgazdaságnak azt mondta, „reálisnak tartja” hogy idén prémiumot is fizessenek a nyugdíjasoknak. Ez akkor jár, ha meghaladja a 3,5 százalékot a gazdasági növekedés. 

És Varga Mihály szerint éppen 3,6 százalék lesz idén. 

Ez alapján számolta ki a Nyugdíjguru.hu a törvény alapján várható prémiumot.

A 3,6 és a 3,5 különbözete 0,1. Ezzel kell megszorozni a november nyugdíj egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot. Ha 20 ezer forintot megszorzunk egytizeddel, akkor 2 ezer forintos összegről beszélünk. Ez lenne nyugdíjprémium maximuma


– magyarázza Farkas András, a Nyugdíjguru vezető elemzője.

Akinek 80 ezer forintnál kisebb a nyugdíja, 2 ezer forintnál is kevesebb prémiumra számíthat. Pedig a jutalom maximális összegéből is legfeljebb 5 kiló krumplira vagy 2 kiló kenyérre, esetleg 1 kiló zsírra telne a KSH adatai alapján.  

„2 ezer forint gyakorlatilag semmire nem elég. Egy vacsorát lehet belőle enni, vagy egyszeri étkezéshez lehet élelmiszert vásárolni” – mondta Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) alapító elnöke. 

A Nyuszet szerint nagyjából 400 ezer nyugdíjas legfeljebb havi 120 ezer forintot kap. Azt mondják, rájuk a 13. havi nyugdíj és a várható prémium ellenére nélkülözés vár idén.  

„Ők azok, akiknek semmi tartalékuk nem volt, és most is egyik nyugdíjtól a másikig alig tudják kihúzni. Külső vagy családi segítség nélkül nem is tudnak megélni se normálisan belőle” 

A KSH legutolsó adatai szerint 2022-ben kevesebb mint 18 százalékról több mint 20-ra nőtt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett magyar nyugdíjasok aránya. 

És azt írják, az egyszemélyes háztartások közül 

a 65 éves vagy annál idősebb nők helyzete volt a legrosszabb, egyharmaduk élt szegénységben.

#Híradó#Videó#Gazdaság#nyugdíj#nyugdíjprémium#rtl#top hírek#gdp#növekedés#ma

Címlapról ajánljuk