Híradó

„A kanyarban kinyílt a hátsó ajtaja a busznak és a kislányom kiesett” – minden apa rémálma valósult meg Szigetszentmiklóson

Hujder ZoltánHujder Zoltán

2023. december 16. 17:32

Menet közben esett ki a buszból egy iskolás lány Szigetszentmiklóson. Könnyű sérülésekkel került kórházba. Kedd délután a 13 éves lány a helyi járaton a busz hátsó ajtajánál állt, amikor az kinyílt. A sofőr észre sem vette a balesetet, csak akkor fékezett, amikor az utasok kiabálni kezdtek. Felsegítette a buszra a kiesett gyereket, majd folyatta az utat. A Volánbusz elnézést kért, és vizsgálat indult, a rendőrség pedig nyomozást indított.

Nem túl éles a kanyar, de a betonárok mellett legfeljebb harminc kilométer per órával szabad hajtani Szigetszentmiklóson. Kedd délután is erre ment az iskolából hazafelé tartó gyerekekkel teli járat. Turjánszki Balázs 13 éves kislánya is rajta volt.

„A kanyarban kinyílt a hátsó ajtaja a busznak és a kislányom kiesett” – minden apa rémálma valósult meg Szigetszentmiklóson
Forrás: Híradó

„A kanyarban kinyílt a hátsó ajtaja a busznak és a kislányom kiesett a buszból” – mondta az édesapa, aki szerint a sofőr észre sem vette, hogy egyik utasa az úttestre zuhant.  

Ami a legmegdöbbentőbb számunkra, hogy a busz sofőrje nem vette első körben azt, hogy ez megtörtént ez a dolog, majd ezt tetézve kiszállt a buszból és megkérdezte a gyereket, hogy hogy van

– mondta az apa, majd hozzátette:

Ugye ő nyilván sokkos állapotban adrenalintól túlfűtve közölte, hogy úgy érzi jól van, és akkor a sofőr azt mondta, hogy jó akkor mehetünk tovább és a busz folytatta a járatát.

„A kanyarban kinyílt a hátsó ajtaja a busznak és a kislányom kiesett” – minden apa rémálma valósult meg Szigetszentmiklóson
Forrás: Híradó

A gyerek is visszaszállt, az osztálytársai kísérték haza. A szülei így tudták meg, hogy mi történt. Azonnal kórházba vitték.

Koponya, váll és a baloldala csípőtől lefelé végig sérült. Azt kell, mondjam, hogy nagyon nagyon örülünk, és nagyon megkönnyebbültünk, szerencsésnek érezzük magunkat, hogy könnyebb sérülésekkel megúszta

– mondta.

A Volánbusz szombaton azt közölet az RTL Híradóval, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben és elnézést kérnek a kollégájuk hibájáért. Szerintük a sofőr megkérdezte a gyereket, hogy jól van-e, és még a telefonszámát is megadta neki, ha a szülei beszélni akarnának vele. Azt is írták, hogy a buszvezető „sajnos nem a szabályoknak megfelelően járt el, hiszen mindenképpen mentőt kellett volna hívnia.”

A szakszervezetük elnöke szerint óriási a nyomás a sofőrökön, és a legkisebb hiba is mások életébe kerülhet.

Számos esetben sajnos előfordul, hogy ők nem mennének, mert például ugye gyorshajtás lesz belőle, nem áll meg a stop táblánál, hogy tudja tartani a menetrendet, vagy olyan műszaki állapotú járművel megy ki, amivel, ha csupán ő dönthetne, nem tenné meg, és a gond az, hogy a végén vagy ilyen esetben mindig a dolgozón van a felelősség

– mondta Naszályi Gábor az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.

A kizuhant lány családja szerint a balesetben nem csak a sofőr a hibás.  

A gyerekek mesélték, hogy ez már nem először fordul elő ezen a járaton, csak eddig szerencsére nem esett ki senki.

A Volánbusztól erről azt írták, hogy: Az autóbuszt átvizsgálták, de nem tapasztaltak rendellenes működést, és a dokumentációban sem találtak az ajtó hibás működéséről szóló bejelentést.

Az esetleges korábbi hibákról nem írtak, de azt ígérték, hogy a belső vizsgálat lezárása után tájékoztatni fogják a családot.

„A kanyarban kinyílt a hátsó ajtaja a busznak és a kislányom kiesett” – minden apa rémálma valósult meg Szigetszentmiklóson
Forrás: Híradó

A rendőrök gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak nyomozást, de úgy tudjuk eddig nincs gyanúsítottja az ügynek.

#Híradó#Videó#adásrészletek#Baleset-bűnügy#baleset#volánbusz#kiesett#buszvezető#szigetszentmiklós#ma#top hírek