Híradó

Még az ősszel kijavítják a vesszőhibát a könyvfóliás rendeletben, szigorításra készül a kormány

Magyar ÉvaMagyar Éva

2023. október 9. 19:13

„A többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban” – hamarosan kijavítják a vesszőhibát a kormányrendeletben, amelyre hivatkozva 12 millió forint büntetést kapott az egyik legnagyobb magyarországi könyvesbolt-hálózat – közölte az Igazságügyi Minisztérium az RTL Híradóval. Azt nem árulták el, hogy a hiba ellenére szerintük érvényes-e büntetés. A Líra szerint nem, ezért bírósághoz fordultak.

Még a nyáron 12 millió forintra büntette a Fővárosi Kormányhivatal a Líra könyvesbolt-hálózat fenntartóját, mert „a könyvek homoszexualitást jelenítenek meg”, és nem zárt csomagolásban árulták azokat a fiataloknak szóló irodalom között.

A Líra álláspontja szerint jogtalanul büntették meg őket, mert a hivatkozott kormányrendelet hatályos szövege úgy szól, hogy ilyen könyv „a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható”. A csak szó előtt nincs vessző, így viszont a mondat azt jelenti, hogy akkor kell becsomagolni a könyveket, ha elkülönítve árulják azokat a többi terméktől. A Líra bírósághoz fordult.

Én magam is biztos, hogy tízszer elolvastam ezt a jogszabályt két év alatt, hiszen nagyon sokszor kellett vele sajnos foglalkozni. A jogászok pedig legalább kétszáztízszer, és aztán egy szerkesztő kolléga, akinek pontosan ez a dolga, egy másodperc alatt észrevette

– mondta az RTL Híradónak Nyáry Krisztián kreatív igazgató.

Azért csak most került sor minderre, mert a két éve hatályos kormányrendeletre hivatkozva eddig nem bírságolták. 

Nyáry Krisztián szerint az utóbbi hónapokban viszont gyakoribbak lettek az ellenőrzések.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója júliusban, amikor a könyvárusítás szabályozásáról kérdezte az RTL Híradó, azt mondta, hogy a törvényeket be kell tartani. Akkor még nem derült ki, hogy a kereskedelmi tevékenységet szabályozó kormányrendeletben helyesírási hiba van, és így teljesen mást jelent a szöveg, mint vesszővel. Kérdeztük a kormányt, hogy szerintük érvényesek-e a korábban, a hibás rendelet alapján kiszabott büntetések, de erre nem válaszoltak.

„Az a nagyon szerencsétlen helyzet alakult ki, hogy a büntetési gyakorlatból próbálnak következtetni a kereskedők, hogy akkor most jól járnak-e el, vagy sem, mert a törvény szövegéből nem lehet” – mondta a Híradónak Nyári Krisztián.

Az Igazságügyi Minisztérium azt közölte az RTL Híradóval, hogy még az ősszel kijavíthatják a vesszőhibát. A kormány közben a rendelet szigorításra is készül, ezt már korábban megígérték. De a részletek egyelőre nem derültek ki.

#Híradó#adásrészletek#Videó#nyáry krisztián#líra#büntetés#kormányrendelet#vesszőhiba#feljelentés#ma#Belföld#lmbtq#könyv