Híradó

Hónapokra megbetegedtek az állapotfelmérést végző szakemberek – exkluzív felvételeken a Rác fürdő

Szondi VandaSzondi Vanda

2023. szeptember 27. 18:23

20 év után újra megnyithat a Rác fürdő – miután a fővárosi közgyűlés szerdán elfogadta a fürdő felújításának megkezdéséhez szükséges gazdasági és műszaki tanulmányt. A közbeszerzési eljárást októberben kiírják, a kivitelezési munkák februárban akár meg is kezdődhetnek. A döntés után egyedüliként az RTL Híradó nézhette meg, mennyire leromlott állapotban van jelenleg a Rác fürdő.  

Impozáns épület az Ybl Miklós által tervezett Rác fürdő a Gellért-hegy lábánál. Az utolsó vendég 20 éve lépett be a bejáraton, azóta csak madarak raknak itt fészket, és réztolvajok koptatják a folyosókat. Erre utal legalábbis, hogy a kapcsolószekrényekből mindent elloptak. A plafonról cseppkő lóg, a vakolat sok helyen mállik. A fürdő alulról és felülről is ázik, szellőztetése pedig áram híján nem megoldható.

Az 1572-ben épült törökfürdőt leromlott állapota miatt 2002-ben zárták be. Az akkori fővárosi vezetés magánbefektetőkkel együtt kezdte meg a felújítását, ráadásul egy luxus szállodát is építettek mellé. Azonban a kivitelezés folyamatos csúszása és a tulajdonjogi viták miatt a mai napig nem nyitották meg.

Egyedüliként az RTL Híradó nézhette meg, mennyire leromlott állapotban van jelenleg a Rác fürdő.

A felújítás műszaki vezetője megmutatta az RTL Híradó stábjának a kétszer is elöntő árvíz nyomait. A víz szinte minden elektromos berendezést tönkretett, ráadásul olyan penészes lett több helyiség, hogy az állapotfelmérést végző szakemberek hónapokra megbetegedtek. A fürdőt 2021-ben vásárolta vissza a Budapest Gyógyfürdői ZRT, mostanra pedig mindent előkészítettek az újbóli nyitáshoz.

Hogy mennyibe kerül a fürdő felújítása, hogyan néz ki jelenleg és miért várható a Gellért fürdő bezárása – mindez kiderül az RTL Híradó riportjából.

#Híradó#Videó#Belföld#budapest#top hírek#rác fürdő#felújítás#gellért fürdő#nyitás#bezárás

Címlapról ajánljuk