Híradó

51 ezer forinttal többre számíthat egy átlagos nyugdíjas novemberben a visszamenőleges korrekció miatt

Velti LászlóVelti László

2023. augusztus 27. 17:03

Legalább két és fél százalékkal magasabb inflációt vár a kormány idén, mint amennyivel eddig számoltak. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon ismertette a friss előrejelzést, ami szerint a 17,5 százalékot is meghaladhatja a pénzromlás üteme ebben az évben. Ez alapján korrekció járhat a nyugdíjasoknak, mert év elején csak 15 százalékos emelést kaptak. Ha így lesz, egy átlagos nyugdíjas 51 ezer forinttal többre számíthat novemberben, a visszamenőleges korrekció miatt.    

Többe kerülhet a leves, mint a hús. A sárgarépa 89 százalékkal drágult júniusról júliusra, a nyugdíjak viszont nem nőttek egy hónap alatt. Utoljára januárban kaptak emelést a nyugdíjasok, 15%-osat, vagyis egyelőre átlag felett csökken a vásárlóerejük.  

A feleségemnek nyári ruhát kellene venni, de ezt most mindenféle módon igyekszem eltussolni. Egyébként a kémiatudomány kandidátusa vagyok, egyetemi oktató voltam 40 évig

– mondta a Híradónak egy nyugdíjas.

Most a gazdaságfejlesztési miniszter közölt friss előrejelzést a várható inflációról. Egy politikai fesztiválon, a Tranziton, ahová a független sajtót, így az RTL Híradót sem engedték be. Nagy Márton az állami hírügynökség szerint azt mondta,

„a fogyasztói árak növekedése augusztusban 16, szeptemberben 11-12, októberben 9-10, novemberben 8, decemberben pedig 7 százalékos lesz”.

Ezek alapján éves átlagban a 17 és fél százalékot is meghaladhatja az infláció idén. Vagyis legalább két és fél százalékkal magasabb lehet, mint amennyiről a kormány hetekkel ezelőtt beszélt.      

Jelenleg úgy tűnik, hogy akár még a 15%-os inflációs célkitűzés is megalapozott lehet. Ha valamivel efölött lesz, akkor pontos elszámolással tartozunk a nyugdíjasoknak

– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter június végén.

A törvény szerint novemberben jár korrekció a nyugdíjasoknak, ha magasabb az infláció a tervezettnél. A Nyugdíjas Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsa viszont már a múlt hónapban visszamenőleges emelést követelt, miután kiderült, hogy a vártnál lassabban csökken az infláció.  

Az, hogy ilyen hosszú ideig a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak, nem fogadható el. Különösen a legalacsonyabb ellátást kapóknál okoz ez nagy problémát, akiknek semmi tartalékuk nincsen és egyik hónapról a másikra élnek

– mondta a Híradónak Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának alapít elnöke.

51 ezer forinttal többre számíthat egy átlagos nyugdíjas novemberben a visszamenőleges korrekció miatt
A nyugdíjas szervezetek viszont ennél többre számítanak.


Jelenleg havi 186 ezer forint a mediánnyugdíj – a jogosultak fele ennél többet, a másik fele pedig kevesebbet kap. Ez havi 4600 forinttal nőne két és fél százalékos emelés esetén.

Novemberben januárig visszamenőleg érkezne az emelés, a 11 havi egyszerre, összesen 51 ezer forint.

A nyugdíjas szervezetek viszont ennél többre számítanak, mert a törvény szerint a nyugdíjas inflációhoz kell igazítani az emelést, ha az magasabb a pénzromlás átlagos üteménél.

Az év végi nyugdíjas infláció 19% közelébe várható

– tette hozzá a szervezet elnöke.

A törvényben garantált nyugdíjkorrekció akár 200 milliárd forint költségvetési többletkiadást jelenthet.  Egyébként 10. hónapja csökken a fizetések vásárlóértéke, a kormány viszont rendületlenül a zuhanás megállítását ígéri:

#Híradó#Videó#Gazdaság#infláció#Belföld#nyugdíj#vásárlóérték#drágulás#zöldség-gyümölcs#top hírek#nyugdíjemelés

Címlapról ajánljuk