Híradó

640 milliót osztott szét az állami Szerencsejáték Zrt. szponzoráció címén, de magyarázatot semmire nem adnak

Horváth NándorHorváth Nándor

2023. június 9. 17:56

Az Ismerős Arcok basszusgitárosa, jachtklub, vagy az ATV volt vezetőjének koncertszervező cége is kapott abból a majdnem 640 millió forint közpénzből, amit a Szerencsejáték Zrt. osztott szét egy hónap alatt szponzoráció és közérdekű célú felhasználás címszó alatt. A nyertes cégek többsége rendszeres haszonélvezője az ilyen támogatásoknak, amelyek körülményeiről ma is hiába kérdeztük az állami vállalatot.

Nemcsak az nyerhet, aki játszik a lottón. Az állami Szerencsejáték Zrt a nyeremények kifizetése mellett rendszeresen végez szponzorációs tevékenységet is. A támogatott szervezetek között pedig gyakori az ismétlődés.

Kézcsókkal köszöntötte 2019-ben Orbán Viktor azt a dunaszerdahelyi társaságot, akik az új Puskás Ferenc Stadion avatóünnepségén énekelték el az Ismerős Arcok nevű zenekar egyik számát.

Két évvel később Orbán Viktor már a színpad mellől hallgatta, ahogy a Békemeneten a beszéde előtt a zenekar előadja ugyanezt a számot.

A zenekar basszusgitárosának cége évek óta az egyik legnagyobb nyertese a Szerencsejáték Zrt. szponzorálásának – írta meg a hvg.hu. Legutóbb például 20 millió forint plusz áfát, ezzel együtt pedig az elmúlt években összesen 125 millió forintot kapott ezen az egyetlen csatornán keresztül. 

De nem az Ismerős Arcok a legnagyobb nyertese a mostani kifizetéseknek.

A föld körüli vitorlásversenyre készülő Weöres Szabolcs egyszemélyes cége a tavalyi nettó 230 millió forint után most nettó 165 millió forintot kapott.

A cégnek a korábbi tulajdonosai egyébként Nobilis Márton agrárállamtitkár testvérei voltak. Akik Weöres Szabolccsal vitorláztak is már együtt. De kapott támogatást, egy napon belül kétszer 40 millió forint plusz áfát az ATV volt elnökének koncertszervező cége is.

Nemcsak az arcok ismerősek, hanem a sztorik is ismerősek

– kommentálta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

A közpénzek felhasználását ellenőrző civil szervezet szerint mindez nem felel meg a klasszikus szponzoráció követelményeinek és semmilyen szinten nem átláthatóak az odaítélés körülményei.

A kormány számára, a hatalom számára fontos célokat megvalósító civil, vagy éppen annak tűnő formációk jutnak állami pénzekhez. Ebben sem társadalmi, sem felelősségvállalás nem található, ez tulajdonképpen csak közpénzkihelyezés

– mondta Ligeti.

A Szerencsejáték Zrt.-t ma is hiába kerestük, nem derült ki, hogy kik, mi alapján és miért ezeket a cégeket támogatják a rendelkezésükre álló közpénzből.

#Híradó#Videó#politika#Belföld#szerencsejáték zrt.#közpénz#szponzoráció#top hírek

Címlapról ajánljuk