Híradó

„Itt vasárnap meg volt halva a falu. Ez nagyon nagy tragédia” – nagyszüleik nevelhetik fel a tartálykocsi-baleset miatt elárvult kisgyerekeket

Bialkó AnnaBialkó Anna

2023. május 22. 17:46

Egy kétéves kislány és ötéves kisfiú maradt árván, miután szüleik szombaton hazafelé tartva karamboloztak egy folyékony nitrogént szállító tartálykocsival Miskolc mellett. Az autójuk kigyulladt, és ők már nem tudtak kimenekülni. Úgy tudjuk, a gyerekekre most a nagyszülők vigyáznak. A fiatal házaspár Tardonán lakott, a településen mindenki megdöbbent a tragédián. Egy ott lakó azt mondta a Híradónak, az egész falu gyászol. 

Folyékony nitrogént szállító tartálykocsival karambolozott szombat délután a házaspár. A kamion az árokban kötött ki. A személyautó tért át a szemközti sávba, a teherautó sofőrje hiába próbálta elkerülni az ütközést, nem sikerült. A kocsi pillanatok alatt lángba borult, hogy mitől gyulladt ki és miért terjedt ilyen gyorsan a tűz az utastérre, egyelőre nem tudni.  Az autóban ülő 30 év körüli házaspár már nem tudott kiszabadulni az égő kocsiból. A helyszínen életüket vesztették.

Csendes település a Bükk lábánál Tardona – ebben az ezerfős faluban élt a házaspár. Korábban a szomszédos Kazincbarcikán laktak, de a nő innen származott. Úgy tudjuk, a fiatalok néhány hónapja költöztek ide, házat építettek. A településen mindenkit megrázott a tragédia.

Egy helybeli, Balla Zsigmondné a Híradónak úgy fogalmazott:

Ez szombaton délután történt, de vasárnap reggeltől itt az egész falu gyászol. Itt vasárnap meg volt halva a falu. Ez nagyon nagy tragédia. 

A házaspár után két kisgyermek maradt árván. Információnk szerint egy ötéves kisfiú, és egy kétéves kislány. Úgy tudjuk, a tragédia óta a nagyszülők vigyáznak rájuk, valószínűleg ők fogják felnevelni a gyerekeket.

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#baleset#nitrogén#tartálykocsi#ma#top hírek

Címlapról ajánljuk