Híradó

„A betegek ilyenkor pánikolnak” – hiánycikk az egyik legismertebb szorongáscsökkentő

Zalavári NoémiZalavári Noémi

2023. április 17. 19:45

Sok beteg aggódik, mert nem kapni a gyógyszertárakban az egyik legismertebb szorongáscsökkentőt. Egy Baranya megyei patikában sokszor már a helyettesítő készítményből sem kapnak utánpótlást. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szerint a készítmény külföldi gyártóhelyén van probléma. Ezért csaknem 20 európai országban akadozik a szállítás.

Országos Rivotril-hiány, a segítségetek szeretném kérni

– írta az egyik legnagyobb internetes fórumra egy elkeseredett beteg arról, hogy december óta nem tudja kiváltani az egyik leggyakrabban alkalmazott szorongáscsökkentő gyógyszert.

Azt is írta, hogy már az ezt helyettesítő készítményhez is nehezen jut hozzá. A hiányt a Baranya megyei Nagykozáron is hónapok óta tapasztalják.

Alekszovics Adrienn gyógyszertári szakasszisztens a Híradónak elmondta, 

a Rivotrilnak a helyettesítője is hiánycikk, és rengeteg olyan gyógyszerkészítménnyel találkozunk, aminek nem csak a generikuma, hanem a helyettesítője is hiánycikk.

A szakember azt mondta, hogy hónapok után éppen most járhat először sikerrel, aki a szorongáscsökkentő receptjével érkezik hozzájuk. Néhány napja ugyanis ötven dobozzal kaptak, igaz, ebből mára csak néhány maradt. Hogy legközelebb mikor érkezik szállítmány, azt nem tudják, ahogy azt sem, hogy pontosan mi okozza a hiányt.

Mint mondta, amikor a betegek nem jutnak hozzá a gyógyszereikhez, akkor kétségbeesnek, amit a patikában dolgozóknak olykor nehéz kezelni. 

Hiába irányítják őket másik gyógyszertárakba, egy idő után zárul a kör, és senkinek nincsen. A betegek ilyenkor pánikolnak, és azon gondolkodnak, hogy hova tudnának fordulni segítségért

– fogalmazott. 

Késmárky András háziorvos szerint a betegeknek ilyenkor az orvosuktól érdemes segítséget kérni. 

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet azt közölte a Híradóval, hogy a hiányt „külföldi gyártóhelyi probléma okozza”, ami jelenleg 17 európai országot érint.

Arról is írtak, hogy fél mg-os hatáserősségű gyógyszer érkezett április elején, ám ez a készlet a felvásárlás miatt kifogyóban van. A 2 mg-os hatáserősségű gyógyszert pedig várhatóan április 21-e után szállítja a gyártó.

A helyettesítő készítmények eleve kisebb piaci részesedéssel vannnak jelen Magyarországon, azokból a készletek időről időre kimerülnek. Az utánpótlás ebből április végére érkezik.

#Híradó#Videó#adásrészletek#rivotril#gyógyszer#szorongás#patika#gyógyszertár#OGYÉI