Híradó

A szülők szerint megszabadult vagyonától a veronai busztragédiát okozó sofőr, hogy ne kelljen kártérítést fizetnie

Hujder ZoltánHujder Zoltán

2022. december 29. 17:52

A börtönbüntetés mellett kártérítést is kell fizetnie a veronai buszbalesetért elítélt sofőrnek, csakhogy a per végére már nincs a nevén semmi. Ezt az áldozatok hozzátartozói derítették ki. Szerintük a sofőr szándékosan szabadult meg a vagyonától, így azért is pert indítanak ellene, hogy ne menthesse ki az értékeit.

Egyszer sem nézett a szemükbe, és még az utolsó tárgyaláson sem kért tőlük bocsánatot – ez különösen felháborította a veronai buszbaleset áldozatainak rokonait.

2017. január 21-én a bíróság szerint a sofőr hibájából halt meg 18 utas, többségük budapesti gimnazista, amikor a sítáborból hazafelé tartó buszuk Veronánál egy autópálya-felüljáró pillérjének csapódott, majd kigyulladt. A hatéves börtönbüntetés mellett a sofőrnek  családonként más-más összegű kártérítést kell fizetne. Csakhogy – az áldozatok szülei szerint – már nincs miből.    

„Az ő nevén nincsenek értékek, nincsen ingatlana. Volt, de a tragédia bekövetkezte óta komoly változás állt be az anyagi helyzetében” – nyilatkozta Szendrei Endre, az egyik szülő az RTL Híradónak.

A szülők kiderítették: a sofőr tulajdonos volt abban a cégben is, amely a gyerekeket szállító buszt üzemeltette. A szülők most azért is pert indítanak, hogy korábbi vagyona visszakerüljön a férfi nevére.

Csak annak örülnek, hogy a tragédia óta szigorodtak az iskolai kirándulásokra vonatkozó szabályok.

„Hinni kell abban, hogy létezik az igazságszolgáltatás, hogy ezeknek a gyerekeknek nem hiába kellett meghalniuk, hogy ennek lehet olyan következménye, hogy több gyermek nem fog az utakon ilyen okból meghalni” – mondta Szendrei Endre.

A szülők azt mondják, az év vége különösen nehéz időszak nekik. Ilyenkor jönnek elő a tragédia előtti utolsó karácsony emlékei.

 

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#baleset#veronai buszbaleset

Címlapról ajánljuk