Híradó

Komoly létszámhiány van a tűzoltóknál, rendőröknél, mégis megtiltották a korábban leszerelt kollégák visszavételét

Major EszterMajor Eszter

2022. augusztus 24. 19:34

Tilos visszavenni a rendvédelemből korábban távozottakat július óta – ezt az RTL Híradó megkeresésére közölte a Belügyminisztérium. Pedig volna, aki visszamenne tűzoltónak. A tűzoltóságnál hivatalosan 10 százalékos a létszámhiány, de a szakszervezet úgy tudja, hogy van olyan település, ahol jóval nagyobb a probléma. Hogy mi az oka a rendelkezésnek, azt ma hiába kérdeztük a Belügyminisztériumtól.

Egy kezdő tűzoltó nettó fizetése 180-200 ezer forint körül van. A létszámhiány pedig jelenleg hivatalosan 10 százalék a Belügyminisztérium Híradónknak küldött közleménye szerint.

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete szerint azonban van, ahol ennél súlyosabb a helyzet. Debrecenben például a szükséges létszám csaknem negyede hiányzik. Ezért nehezebben tudják kiadni a szabadságokat, és nagyobb teher hárul a meglévő dolgozókra.  

Mondjuk az egyes szereken kellene lenni 6 főnek, ott csak 4 fővel vonulnak a kollégák, így sokkal nagyobb lesz a pszichikai, fizikai terhelés és gyakorlatilag hamarabb elfáradnak, mert 4 embernek kell azt megcsinálnia, amit különben 6 ember tudna megcsinálni

– mondta a Híradónak Salamon Lajos, a szakszervezet elnöke.

A korábban leszerelt munkavállalókat mégsem vehetik vissza július óta 

– ez derül ki a Belügyminisztérium Híradónknak adott válaszából. Hasonló tiltásra korábban is volt példa.

Egy korábban leszerelt tűzoltó például már évek óta hiába szeretne visszatérni a testülethez.

„2 éve jelentkeztem újra tűzoltónak, 2 éve folyamatosan telefonálok és e-mailezek, és mindenre az a válasz, hogy a visszavétel le van állítva határozatlan időre" – mondta a Híradónak.

A tiltás nem csak a tűzoltókra, az összes rendvédelmi dolgozóra vonatkozik, vagyis a többi között a rendőrökre, valamint a büntetésvégrehajtásnál dolgozókra is. Miközben a rendőrségnél is kevés az ember.

„Azt az utcákon is mindenki látja, hogy kevés a rendőr. Tapasztalhatják az emberek. Nem ritka az sem, hogy 10-20 településen egyetlen járőrpáros, egyetlen járőrautó tud szolgálatot teljesíteni. Nagyon nagy gondok vannak létszámügyileg a rendőrségnél" – mondta Gál Annamária, a Zsaruellátó Egyesület szóvivője.

A belügyminisztérium szerint a rendőrségnél 8 százalékos a hiány. Arra nem válaszoltak, hogy miért tiltják a korábban távozott rendvédelmisek visszavételét.

#Híradó#Videó#Belföld#létszámhiány#tűzoltók#rtl

Címlapról ajánljuk