Híradó

Brutális drágulás a strandokon, ezer forinttal is többe kerülhet egyetlen belépő tavalyhoz képest

Velti LászlóVelti László

2022. június 10. 19:19

Kiugróan, 20-25 százalékkal drágul a strandolás országszerte a Fürdőszövetség szerint. Ezer forinttal többe kerülhet egyetlen belépő, mint tavaly. Az önkormányzati cégek másfél évig nem emelhettek a koronavírus miatt, most, hogy engedi a kormány, kivétel nélkül növelik áraikat. Mindenütt az energiaár-robbanásra, illetve a bérköltség megugrására hivatkoznak.

Már múlt szombaton árat emeltek a gyulai várfürdőben. Szinte azonnal, ahogy lehetett. Június elsejével lejárt a rendelet, amely a koronavírus-járványra hivatkozva másfél évig tiltotta, hogy díjat emeljenek az önkormányzati cégek. A fürdők 95 százalékát ilyen vállalkozások üzemeltetik Magyarországon.

A fürdők 2019-ről 2020-ra emeltek utoljára árat, tehát már két éve, és azóta rengeteg olyan költségnövekedésük volt, amit nem tudtak érvényesíteni 

– mondta a Híradónak Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója.

Gyulán 2650 forintról 3200-ra drágult a felnőtt napijegy. Élménymedence és szaunahasználat nélkül. Ezekkel együtt jóval drágább.

Budapesten múlt szerdán emelték az árakat. A Paskál fürdőbe a hétvégi napokon több mint 10 ezer forintért mehet be egy 4 tagú család, ez 900 forinttal több, mint eddig. A belépők 8,7, a bérletek 10-14 százalékkal drágultak a fővárosiak legkedveltebb strandjain. A történelmi fürdőkbe, amelyeket többnyire külföldiek látogatnak, 20 százalékkal magasabb áron lehet bejutni. A Gellértbe például már 7600 forint egyetlen felnőtt belépő – szekrényhasználattal.

A magánvállalkozások korábban is emelhettek árat. Meg is tették. A mosonmagyaróvári Flux Thermal Spa nevű fürdőben márciustól kérnek 10 százalékkal többet a belépőkért. Egy felnőttől 4200 forintot. És az áremelésnek még nincs vége.

Sajnos a költségek megeszik a fürdőt, még egy 10-15 százalékos emelésre szükségünk van, hogy a fürdőt életben tudjuk tartani

– mondta Husz Szilvia értékesítési vezető.

A Fürdőszövetség szerint nincs kivétel. Ahol nem az elmúlt 10 napban változtattak, a következő néhány hétben emelnek majd az árakon.  

Drasztikusabb áremeléseket fogunk tapasztalni. Tehát nem 5-10, hanem 20-25 százalékos, néhány jegytípus esetében még ennél magasabb áremelésről is lesz szó 

– vázolja fel a szomorú és drága jövőt Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

Az emelést azzal indokolják, hogy szinte minden sokkal többe kerül a fürdők üzemeltetőinek: két-háromszorosára drágult az energia, és megugrottak a bérköltségek is az idei, majdnem 20 százalékos minimálbér-emelés hatására..

 A vegyszerek ára is duplájára nőtt, de van olyan vízkezelő vegyszerünk, aminek 280 százalékkal drágult – tette hozzá Balogh Zoltán.

A nyíltvízi fürdők estében valamivel visszafogottabb a drágulás, mivel ott nem kell vegyszereket használni. A Turizmus.com úgy számol, a Balaton partján júliusig átlagosan így is 10-15 százalékkal emelkedhet a strandbelépők ára tavalyhoz képest.

#Híradó#Belföld#drágulás#Gazdaság#infláció#strand#belépő#top hírek

Címlapról ajánljuk