Híradó

Közeleg az árstop vége, ami 20-30 százalékos drágulást hozhat

Velti LászlóVelti LászlóFerenczi PéterFerenczi Péter

2022. április 14. 20:15

A kormány egyelőre nem hosszabbított a két hét múlva lejáró árbefagyasztáson, ezért felvásárlási hullám kezdődött az üzletekben a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint. 20-30 százalékkal drágulhatnak a maximált árú élelmiszerek, ha kivezetik az árstopot.

Nem látszik a magyar boltok polcain, de egyetlen hónap alatt negyedével ugrott meg a növényi olajok ára a világpiacon a háború miatt. Eddig a hadviselő felek szállították ezeknek a termékeknek a felét. Csakhogy Ukrajnában az idén 40 százalékkal kevesebb napraforgót vetettek.

Ha na kormány nem hosszabbítja meg az árstopot, alig több mint két hét múlva a magyar vásárlók is megérzik a háborúnak ezt a hatását.

Ha most eltörölnék vagy eltörlik az árstopot, akkor például a csirkemell esetében a mostani szinthez képest 20 százalékkal emelkednének az árak

 – mondta a Híradónak Hornyák József, a Portfolio.hu elemzője.

A csirkemell árát is tavaly októberi szinten rögzítette a kormány, a bontott csirke viszont 18 százalékkal drágult azóta a KSH adatai szerint. Az étolaj árstopos, de a margarin már 22 és fél százalékkal többe kerül, mint fél éve.  

Valószínűleg az olaj drágulna a legjobban, itt nagyon jelentős mértékű emelés lenne 

– tette hozzá Hornyák József.

A magyar miniszterelnök a választás után Híradónk kérdésére azt mondta, ő hosszabbítani szeretne az élelmiszerár-stopon.

Én szeretném minél nagyobb mértékben fönntartani őket később is. Erről már most tárgyalunk kell, illetve talán tárgyalunk már az érintettekkel.

A Híradó most szerette volna megszólaltatni a kormányt az árstopról, de senki nem adott interjút.

Az Innovációs Minisztérium annyit írt válaszul, hogy, „a beavatkozás havonta több ezer forintos megtakarítást jelent a családok számára.”

A bizonytalanság miatt felvásárlási hullám indult, a kereskedelmi dolgozók legnagyobb szakszervezete szerint. Sokan igyekeznek bespájzolni otthon a most még rögzített árú termékekből.

Gyakori, hogy egy átlagos napi bevásárlásnál vesznek az emberek 5 liter olajat. De minden alkalommal. Pedig nyilván nem fogyott el még az előző öt liter – mondta a Híradónak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

A KSH szerint – az árstop ellenére – az élelmiszerek drágultak a legjobban a múlt hónapban Magyarországon. Már márciusban átlag 13 százalékkal többet kértek értük, mint egy évvel korábban.

#Híradó#Gazdaság#adásrészletek#árstop#vásárlás#árbefagyasztás#drágulás#élelmiszerek#boltok#üzletek