Az utolsó szó jogán: Nem érzik magukat felelősnek azok a szülők, akiknek másfél éves gyerekük éhenhalt
2019. február 14. 17:41
A gyöngyösi szülők csaknem 3 éve vannak letartóztatásban, amiért a vád szerint halálra éheztették kislányukat. Nem érzik magukat felelősnek - erről beszéltek ma az utolsó szó jogán. A felvétel rossz hangminősége miatt a videó alatt megtalálják a felvétel leiratát.
"Számomra szintén felfoghatatlan, ami történik. Úgy érzem, hogy az életem folyamán, én mindig felelősséget vállaltam minden tettemért, így éltem az életemet. A gyermekeimet, a két felnőtt fiamat úgy neveltem kiskoruktól, hogy problémamentesen, ilyet még csak gondolni sem… egyszerűen… valaha is ilyen probléma adódik az életében.
Ötven egynehányéves fejjel lettem újra apuka. A két kislányom születése számomra fantasztikus dolog volt. Így hozta a sors… nagyon jó érzés volt, és örömmel vállaltuk, vállaltam a gyermekeimet. Kincsőke után a Kiarát is. Ez a tragédia, ami bekövetkezett ez megmagyarázhatatlan az én számomra. Mert… egyszerűen az, hogy valaki a gyerekének, egy idegennek se, nemhogy a gyerekének ártson. Hogy ártó szándékkal legyen, én soha nem tudtam ezt, tehát soha nem éltem úgy az életemet, mindig az embereken segítettem. Szakmámból kifolyólag az emberekért dolgoztam, az emberekért tettem. Családomért tettem. A gyermekeimért.
Tehát ez felfoghatatlan, óriási ellentmondás az életemben, hogy az én gyermekem meghalt. És így halt meg, amivel a vád illet, hogy éhen halás… ez a mai világban, nemcsak a mai világban, ez egyébként is szerintem egy józaneszű embernek ez szöget üt a fejében, hogy hogy történhet. És az én fejemben is szöget ütött, hogy az ilyen hogy történhet meg. Amikor én folyamatosan gondoskodtam a kislányaimról, szeretettel, odaadással. És ezt láttam otthon is. Tehát egyszerűen engem nem tudom milyen formában tévesztett esetleg meg ez a helyzet, amiről szóltak a vizsgálatok. De nem éreztem ilyet soha életemben. Tehát az előző két gyermekemnél, a fiaimnál az édesanyát viselték, ami természetes… egy édesanyának, hogy viselje a gyermeke gondját, etesse mikor pici, kisded.
És én úgy éreztem mindig, hogy egy apának az a kötelessége, hogy a családjáért dolgozzon, ellássa, és így törődik a gyermekeivel. De természetesen mellette én is mindig kivettem a részem a gyermeknevelésből. Csak olyan formában, hogy a családot segítettem. A gyermekimmel foglalkoztam mindig foglalkoztam a gyermekimmel. Tehát itt a két kicsi kislánnyal ugye más volt a helyzet. Hát ők még picik voltak, és itt az édesanya volt, aki foglalkozott effektíve mindig a gyermekek gondozásával, én kénytelen voltam ugye a mindennapi kemény teendőket ellátni, hogy fent tartsam a családot, az egzisztenciát biztosítsam a gyerekeknek. És amikor megtörtén ez a dolog, hogy a kislányom elhalálozott, ez nekem a derült égből a villámcsapás volt, mert előtte való este is a kislányommal foglalkoztam, tehát a körmét levágtam, szeretgettem, ajándékot vittem neki, emlékszem aznap este és föl se merült ilyesmi, hogy ő meghalhat. Mert akárhogy ő vékonyka volt, pici volt, az én tudatomban, az én tudatomat végig az határozta meg, hogy Kincsőke, aki abban az állapotban egy szép kislány volt, egy jól táplált kislány lett belőle 2,5 éves korára, 3 éves korára, hogy a Kiara is ugyanígy lesz."
