Oroszlánmedúzák támadták meg Mányoki Attila hosszútávúszót
2018. augusztus 5. 19:54
Kritikus állapotban van Mányoki Attila, miután tegnap ki kellett menteni a Skóciát és Írországot elválasztó tengerszorosból. A hosszútávúszót 9 óriási oroszlánmedúza támadta meg. A zalaegerszegi sportoló ennek ellenére tovább úszott, nem akarta feladni. Végül az őt kísérő hajó személyzete mentette ki a vízből. Teste lehűlt, és rengeteg tengervizet nyelhetett. Mányoki Attila a világ hét legveszélyesebb tengerszorosából korábban hatot már átúszott.
Széles mosollyal várta a megmérettetést – Mányoki Attila utolsó fotója a közösségi oldalán, itt még a parton állt. Néhány órával később már egyenletes karcsapásokkal szelte a vizet. A zalaegerszegi hosszútávúszó szombat hajnalban kezdett tempózni az Írország és Skócia közötti veszélyes tengerszorosban.
A 34 kilométeres távnak jó esélyekkel, mindenre felkészülve vágott neki. A mindössze 10 fokos vízben, erős áramlatban is jól haladt, világcsúcsidőn belül úszott. A Nemzeti Sport írta meg, hogy az út kétharmadánál feladta, miután 9 hatalmas oroszlánmedúza támadta meg. Ezek a vízi állatok 200 kilót is nyomhatnak és akár 50 méteres csápokat is növeszthetnek. Több száz ilyen ragadós nyúlványuk lehet, a végén csalánsejtekkel, amikkel mérget juttatnak áldozataikba. Csípésük iszonyatos fájdalommal jár, de akár végzetes következménye is lehet a szakember szerint.
Mányoki Attila mindennek ellenére próbált tovább úszni, de erős gyomorgörcsei miatt néhány kilométerre a céltól mentőhajóba tették. Helikopterrel vitték kórházba. A jeges vízben testhőmérséklete 28,6 fokosra hűlt. Úgy tudjuk, intenzív osztályon ápolják. Nem ez az első, hogy a célbaérés előtt húzták ki a vízből. Korábban ugyanitt, 7 óra úszás után adta fel a küzdelmet. Akkor teste 27 fokosra hűlt, tudata teljesen beszűkült. Ő erre így emlékezett vissza a Fókuszban.
Évekkel később vágott neki újra a megmérettetésnek. Ez ugyanis az egyetlen olyan veszélyes tengerszoros, amit még nem úszott át. 2013-ban belevágott az Ocean’s Seven névre keresztelt kihívásnak. A világ hét legveszélyesebb csatornájából hatot már átúszott – tavaly, miután a Gibraltári szorost is átszelte, azt mondta, fizikálisan is erősnek kell lennie, hogy megcsinálja a hetediket.
„ Én soha nem nézek se előre se, se hátra. Én csak a feladatomra koncentrálok. Tudom, hogy ez esetleg fájdalommal fog járni, ez nem egy babazsúr. Ezek részei annak az útnak, ami ahhoz vezetne, hogy beteljesítsem a tervemet”
– mondta az úszó egy korábbi, telefonos interjúban.
Mindössze eddig 11 embernek sikerült mind a hét szorost átúszni a világon. Az Echo TV helyszíni tudósítója szerint a mostani átúszásnál rengeteg tengervizet nyelt, így sós víz került a gyomrába és a tüdejébe is. Állapota kritikus.