Hírek az amerikai választásról
2016. november 8. 16:10
Magyar idő szerint délben kezdődött a szavazatok leadása az amerikai elnökválasztáson. Akit az adott körzetben a legtöbben támogattak, az elektoroknak arra a jelöltre kell voksolni. A nyeréshez az 538-ból legalább 270 elektori szavazat szükséges. Összeállításunkból kiderül az is, mit jósoltak az állatok, hogyan kampányoltak a sztárok és hogy miért éppen kedden tartják hagyományosan a választást...
Állati jóslatok
Állatokkal jósoltatják meg az amerikai elnökválasztás eredményét. Egy kínai állatkert látnok majma Trump embernagyságú fotójára mászott fel, és meg is puszilta. Az egyik floridai egyetemen két cápát versenyeztettek szeptember óta, az egyiket Clintonnak, a másikat Trumpnak nevezték el és mérték, hogy hány kilométert úsznak. Trump cápája többet bírt… Egy skót jövendőmondó kecske a Hillary Clinton nevét tartalmazó papírt választotta, a tulajdonosa szerint mindig igaza volt eddig. Egy szibériai állatkertben is szavaztak az állatok: egy tigris Clintont választotta, egy jegesmedve pedig Trumpot.
Miért éppen kedden választanak?
1845 óta mindig november első hétfőjét követő kedden választanak elnököt az amerikaiak, ahogyan most is. Az előzmények az 1900-as évekre nyúlnak vissza. Ekkoriban az amerikaiak többnyire földművelésből éltek, így a tavasz és a nyár szóba sem jöhetett, novemberre viszont már végeztek a betakarítással, aratással. Emellett pedig november elején még az időjárás enyhe volt, így a földutak jól járhatók voltak. A választóknak akkoriban igen sokat kellett utazni, hogy szavazni tudjanak, ezért nem tehették hétfőre a választásokat, mert többeknek már vasárnap útra kellett volna kelni, ez pedig a templomba járást és a pihenést akadályozta volna. November elsejét pedig azért nem választhatták, mert az a katolikusoknál Mindenszentek napja, ráadásul a kereskedők 1-jén készítették az előző havi könyveléseket, és a döntéshozók nem akarták, hogy az eredmények esetleg befolyásolják a kereskedők voksát. Ma már a keddi választások sokaknak nehézséget okoznak a munka miatt, ezért alakult egy „Miért kedd?” mozgalom, a tagjai azt próbálják elérni, hogy a választásokat hétvégére tegyék.
Voksolás élőben:
Több oldalon élőben lehet követni a szavazatok alakulását, például itt!
Szavazatok az űrből
Az űrből is lehet szavazni az amerikai elnökválasztáson. Shane Kimbrough a Nemzetközi Űrállomásról voksolt - ezt a NASA árulta el. A rendszer nem bonyolult, de jó előre kell gondolkodni, mivel az asztronautáknak az utazásuk előtt egy évvel már jelezni kell, hogy mely szavazásokon akarnak részt venni, amíg az űrben lesznek.
Akik már döntöttek
Három északi faluban már szavaztak az amerikaiak: kettőben Hillary Clinton nyert, egyben Donald Trump. Az első szavazatokat Dixville Notchban adták le, 1960 óta hagyományosan ez az első település, ahol voksolnak. A faluban mindössze 12-en laknak, ebből nyolcan mentek el szavazni. Négyen Clintont, ketten Trumpot támogatták.
Kampányoltak a sztárok
Jon Bon Jovi, Bruce Springsteen és Lady Gaga is fellépett Hillary Clinton kampányzáróján. Beszédükben mindannyian azt mondták, hogy hisznek Clintonban, és támogatják őt.
Így voksolnak az amerikaiak:
A budapesti amerikai nagykövetség: „Elnökválasztás az USA-ban” című prezentációja segít megérteni, hogyan működik az Egyesült Államok választási rendszere.