Kábítószerben úszott a lakás

rtl.hu

2011. október 6. 18:06

Házilag, géppel gyártott drogtablettákat az a banda, amelyre még szeptemberben csaptak le a Pest megyei nyomozók.

Még a nyomozókat is meglepte, amit a kisteherautóban találtak. Gumikesztyűben nyitották ki az ajtót, ügyelve arra, hogy ne tűnjenek el az ujjlenyomatok.

A raktérben ponyvával takarták le a szerkezetet, amiről kiderült, hogy gyógyszernyomó gép. A raktér még akkor is szinte úszott a kábítószerben, mindent amfetamin terített be.

„Az egyik elkövető több tízezer darab amfetamin-tablettát készített, amelynek az értéke az elsődleges becslések szerint több tízmillió forint” – mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Úgy tudni, hogy körülbelül 60 ezer tablettát nyomtak a géppel az elmúlt hónapokban. A szerkezetet egy külföldi internetes oldalon rendelték, postán kapták meg.

A bandára szeptember elején csaptak le a nyomozók, miután átkutattak egy VII. kerületi lakást. Ott varázsgombákat találtak, és különböző amfetamin-származékokat. Egy másik lakásban – ami szintén az egyik gyanúsítotté volt – 25 literes kannákban, különböző vegyszerekre bukkantak, amelyekből drogot állítottak elő. A nyomok végül egy törökbálinti házhoz vezettek, ahol szintén vegyszereket találtak.

„A vegyszereken kívül olyan tárgyakat, berendezéseket találtunk, amelyek szintén amfetamin előállítására alkalmasak, továbbá találtunk 30 darab hasonló tartalmú tablettát, fél kiló amfetamin-származékot, amfetamint, nagyon nagy tisztaságút” – mondta Blitz Miklós, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője.

A rendőrök összesen 3 embert vettek őrizetbe. A lefoglalt kábítószer és különböző alapanyagok értéke több tízmillió forint.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!