Stohl András bevonult a börtönbe

rtl.hu

2011. október 5. 17:40

Stohl András gyerekkori barátjával indult el otthonról szerda reggel a Nagy Ignác utcai börtönhöz.

Fél nyolc körül értek Ruttner György irodájához, lehajtottak a mélygarázsba. Csaknem fél órát beszéltek, ezután hármasban indultak a Nagy Ignác utcai börtönhöz. Stohl András a börtönbe vonulás előtt nem tűnt feszültnek.

A műsorvezetőt szállító autóba negyedik utasként a Fókusz riportere is beülhetett. A kocsi nyolc óra után néhány perccel érkezett meg a börtön elé.

Stohl András tévések és fotósok gyűrűjében, vállán egy katonai málhazsákkal, benne a személyes holmijával lépett be a börtön kapuján. Hogy pontosan mi volt nála, arról bevonulása után körülbelül egy órával, ügyvédje beszélt.

„A jogszabályban volt ez a lista, hogy mi az, amit bevihet magával. Tisztasági felszerelések, ruházati anyagok, élelmiszerek, dohányáruk, írószerek, egyéb használati tárgyak. Pontosan ezeket vitte be magával, amit a jogszabály lehetővé tesz és előír” – mondta Ruttner György.

A színészt szeptember elején ítélte a Pest megyei bíróság 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre, mert ittasan balesetet okozott.

A színész jó magaviselet esetén leghamarabb 5 hónap múlva szabadulhat, vagyis a karácsonyt biztos, hogy rács mögött tölti.

A műsorvezető 2010. május 8-án hajnalban a Budapestről Fót felé vezető úton ütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egy ember súlyosan.

Stohl András exkluzív interjút adott az RTL Klub Portré című műsorának. Itt egyebek mellett arról beszélt, hogy fogalma sincs, hogy mi vár rá a börtönben, mennyire változtatta meg a baleset óta eltelt idő, és mit vár a börtönben eltöltött hónapoktól.

„Ebből is, és az egész hercehurcából, ami körülöttem volt, abból én azt mindenképpen megtanultam, hogy nagy valószínűséggel egyfelől nagyon hosszú idő múlva fogok elkezdeni újra vezetni, másfelől soha a büdös életbe nem fogok így beülni autóba. De azt nem garantálhatom, hogy nem lesz körülöttem újra bármilyen történet. Hiszen én vagyok a Stohl András, aki ilyen” – mondta a színész-műsorvezető.

A teljes interjút szerda este 22:40-kor nézhetik meg az RTL Klubon.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!