2011. október 3. 8:00

Leégett a Népligetben a volt bábszínház épülete hajnalban. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.

TŰZ: Lángolt a volt bábszínház


Szinte nappali fényben dolgoztak a tűzoltók, annyira lángolt az épület. A fából épült színház minden négyzetmétere égett, a hőségtől alig lehetett megközelíteni.

A lángok öt-hat méter magasra csaptak fel. A tüzet harminc tűzoltó próbálta eloltani. Lépésről lépésre haladtak, több fecskendővel oltották a lángokat, közben pedig próbálták szétbontani az izzó fadarabokat.

„Fél óra alatt sikerült a tüzet megfékezni, azonban az utómunkálatok órákon keresztül eltartottak, szerencsére személyi sérülés nem történt” – mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.

A lángok még a környező fákba is belekaptak, így azokat is oltani kellett.

Még délelőtt is dolgoztak a Népligetben a tűzoltók. A fagerendák órákon keresztül füstöltek, így ezeket szétszedték, majd újból lelocsolták vízzel. A körülbelül 200 négyzetméteres épület szinte teljesen porig égett.

A bábszínházat 1989-ben újították fel, akkor díszelőadással adták át. Azóta viszont egyetlenegy előadást sem tartottak benne, évek óta üresen állt.

Azt, hogy mitől gyulladt ki a bábszínház, egyelőre nem lehet tudni. A legvalószínűbb, hogy az épületben hajléktalanok laktak, és ők okozták a tüzet.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!