Nyúl sokkolta a hoteltulajdonost a zuhanyzóban

rtl.hu

2011. augusztus 19. 16:50

Majdnem szívrohamot kapott egy Edinburgh-i vendégház tulajdonosa, amikor hirtelen egy tapsifüles nézett vele farkasszemet a fürdőszobában.

Egy kínai család számára frissen kiadott szobába lépett be a tulajdonos, hogy megöntözze a virágokat, mikor észrevett egy nyulat a zuhanyzóban. Az ijedtségtől magára öntötte az összes locsolóvizet. Azt mondta, ez volt a legfurcsább eset, amivel valaha találkozott.

Patricia O'Donnell szerint a család bőröndben csempészhette fel a nyulat az emeletre.

„A család bejelentkezett a hotelbe, majd egy órával később elindultak, hogy megnézzék a közeli kastélyt” - mesélte az asszony. „Arra gondoltam, hogy inkább akkor locsolom meg a növényeket, amikor nem tartózkodnak a vendégházban. Felmentem, és a kilincsen a ’Ne zavarjanak!’ tábla függött. Furcsának találtam, hiszen épphogy csak kivették a szobát. Beléptem a kannával a fürdőszobába, és majd’ meghaltam, mikor megláttam azt a nyulat” – folytatta.

Mikor Patricia megpillantotta a szokatlan vendéget, látta, hogy remeg, és elég rosszul érzi magát. Rögtön hívta az állatvédőket, akik hamarosan ki is érkeztek a helyszínre.

„Ők is nagyon meglepődtek. Attól tartottam, hogy valójában nem a kínai család hozta magával a nyulat, mivel semmi jel nem mutatott arra, hogy velük utazott volna idáig. De mikor visszaérkeztek, egy kisebb méretű ketrec volt náluk. Az állatvédő szervezet munkatársa megkérte őket, hogy vigyék el a nyulat a Georgie City Farmra, de úgy tűnt, mintha nem érdekelte volna őket.”

„Az anyuka azzal érvelt, hogy a legtöbb hotel állatbarát. Ez lehet, mi is beengedünk macskákat és kutyákat a vendégházba, de ez semmiképpen sem vonatkozik fürdőszobában tartózkodó nyulakra, melyek többnyire büdösek.”

Patricia felszólította a családot, hogy hagyják el a vendégházat, a kérésnek pedig szó nélkül eleget tettek.

Patricia nincs az ellen, hogy vendégei állatokkal érkezzenek a hotelbe, de beismerte, hogy ha előre tudott volna a nyúlról, akkor sem engedélyezte volna az állat elszállásolását.

„Az a szegény állat mindösszesen egy órát töltött a zuhanyzóban, de a bűz már olyan mértékű volt, és olyan rendetlenséget csinált az idő alatt, hogy a nap hátra levő részét a fürdőszoba tisztításával töltöttem” – panaszkodott a tulajdonos.

„Nem is tudom, mire számítsak ezek után. Egy lóra a zuhany alatt?” – viccelődött Patricia.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!