Híradó

Magyar slágerek, ahogy még sose hallhattuk

rtl.hurtl.hu

2011. augusztus 6. 1:43

Magyar pop/rock-dalok átdolgozásait adja elő a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kedden a világzenei nagyszínpadon.

A zenész és zenekara a világzenei nagyszínpadon sorra kerülő keddi rendezvény egyik kulcsszereplője, hiszen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara tavaly tavasszal rögzített először nagyzenekari átiratot magyar popdalra, és ez a Heaven Street Seven Ez a szerelem című száma volt. A dalt akkor Oláh Dezső hangszerelte újra, az MR Szimfonikusokat Stephen D'Agostino vezényelte.

A mostani folytatásban a MR zenekara és tizenegy hazai előadó összesen 23 klasszikus popdal szimfonikus változatát mutatja be élőben.

Szűcs Krisztián az MTI-nek felidézte, hogy az ötlet 2010-ben a közrádiótól származott, és a megvalósulást nagy mértékben segítette Stephen D'Agostino vezető karmester kedvező hozzáállása.
„A rádió eredetileg egy szimfonikus sorozatban gondolkodott, ennek első része volt a velünk való együttműködés. Ha úgy tetszik, mi voltunk a pilot, vagyis a próba, ami jól is sikerült, de akkor valahogy félbemaradt a történet” - fejtette ki az énekes. Az Ez a szerelem különleges verziója mindenesetre felkerült a HS7 tavaly megjelent válogatáslemezére, a Dunabeatre.

A nulladik napi koncertet is ez a dal nyitja, a Heaven Street Seven ezután egy másik slágerét, a Tudom, hogy szeretsz titokbant is előadja az MR Szimfonikusok kíséretében.

„A Tudom, hogy szeretsz titokban is adta magát, mert egyrészt a legismertebb számaink közé tartozik, másrészt a dal a többinél összetettebb szerkezetű, struktúrájában benne volt a lehetőség, hogy egy klasszikusabb hozzáállással is megcsináljuk” - magyarázta Szűcs Krisztián.

Mint elmondta, bár most is volt konzultáció a karmester-hangszerelővel, a szimfonikus átiratot alapvetően Balogh Sándor készítette el, a főszerep a nagyzenekaré lesz. Hozzátette: amit a HS7 játszani fog, az nagyjából ugyanaz, mint amit általában, az ő előadásukban csak kis módosítások lesznek.

„Egy ilyen együttműködés akkor tud működni, ha az eredeti dal is jó, meg ha a szimfonikusok élvezik a számukra szokatlan játékot. Kell hozzá érzelmi kötődés is, persze egy negyven-hatvan tagú zenekar esetében ezt nehéz kontrollálni” - jegyezte meg Szűcs Krisztián.

A Sziget fesztivál keddi „nulladik” napján a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében a világzenei nagyszínpadon fellép még a Balkan Fanatik, a FreshFabrik, a Vastaghúros Swetter, a Belmondo, a Pannonia Allstar Ska Orchestra (PASO), Rúzsa Magdi, az Isten Háta Mögött, a Budapest Bár Kollár-Klemencz Lászlóval és Lovasi Andrással, a Hiperkarma, valamint Molnár Ferenc Caramel.

Forrás: MTI
#Híradó#fesztivál#koncert#sláger#sziget#rtl hírek#szimfonikus