Brikett készülhetne a szőlővesszőből
2011. június 14. 13:12
Venyigéből készítenének brikettet Villányban és a környező falvakban egy mintaprogramnak szánt fejlesztéssorozat részeként.
Földesi Tamás, Villány jegyzője a lapnak elmondta, hogy a venyige elsősorban többletmunkát, költséget és időnként visszafertőzési veszélyt jelent a bortermelőknek, így az ő érdekük is a tervezett program sikere.
Villányban folyik egy mikrotérségi szintű, megújuló energiára épülő mintaprogram kidolgozása, ennek egyik legfőbb eleme lehet a tervezett brikettgyár, amely a szőlővessző feldolgozására épülne.
A kiváló fűtőértékű venyigéből készített brikett mellett nemcsak amiatt döntöttek, mert az kölcsönösen jó az önkormányzatnak, a termelőknek és a munkalehetőségre váró embereknek, hanem azért is, mert viszonylagosan alacsony az induló beruházási igénye más megújuló energiaforrásokéhoz képest - olvasható a baranyai napilapban.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem